Megnövekedett izotópértékek Püspökszilágyon
A sugárvédelmi mérések szerint 1999-ben a korábbi évekhez képest többszörösére emelkedett a talajvízben kimutatható trícium koncentrációja a püspökszilágyi kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésére létesített lerakó közelében -- közölte Motok Annamária, az Országos Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutatóintézet (OSSK) szakértője a parlament környezetvédelmi bizottságának keddi ülésén. A mérések szerint a 29 figyelőkút közül háromnál mutatható ki emelkedett tríciumszint, további négynél pedig a stroncium és a C--14-es izotóp koncentrációja haladja meg a korábbi értékeket.
A tavalyi adatok végleges feldolgozása még nem készült el, de már látható, hogy megerősítik az 1999-es eredményeket, azonban ez nem jelenti azt, hogy a lakosságot veszély fenyegetné, mert a kimutatott izotópok mennyisége így is nagyságrendekkel az egészségügyi határértékek alatt van -- fogalmazott Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója. Ezzel az OSSK szakértője is egyetértett, aki szerint egyelőre az sem egyértelmű, hogy a radioaktív anyagok a tárolóból kerültek a talajba, mert lehet, hogy természetes jelenségről vagy mérési hibáról van szó.
A birtokomba került jelentések arról tanúskodnak, hogy a radioaktív anyagok a tárolómedencékből kerültek a szabadba, ami a tárolókazetták sérülése következtében történhetett meg -- mondta Illés Zoltán bizottsági elnök, aki szerint a több évtizede ideiglenes engedéllyel működő lerakó területén olyan, hosszú felezési idejű radioaktív hulladékot is elhelyeztek, amire az üzemeltetőnek nem volt engedélye. A történtek miatt meg kell vizsgálni a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kht. felelősségét, míg a további szivárgás elkerülése érdekében azonnali biztonságnövelő beruházásokra van szükség -- fogalmazott Illés Zoltán.
Az RHK az idén és jövőre is jelentős összeget költ a lerakó állapotának vizsgálatára és biztonságosabbá tételére, de az állami támogatás radikális csökkenése miatt a beruházásokra fordítható összeg is csökken -- mondta az OAH főigazgatója, aki szerint valóban leraktak hosszú felezési idejű radioaktív anyagokat a tárolóban, azonban a kórházi eredetű hulladékot csak átmenetileg helyezték el Püspökszilágyon.
A támogatás összege még mindig több milliárd forint, azonban ebből jóval többet kellene a püspökszilágyi tároló biztonságosabbá tételére fordítani -- mondta Illés Zoltán. A politikus szerint ez a felszín alatti kutatásokra fordított összeg töredékéből is megvalósítható lenne, azonban az ezt szorgalmazó csoportok nem érdekeltek a felszín feletti tároló korszerűsítését szolgáló beruházásokban.


