Nincs több titok: így érkezik hamarosan a 14. havi nyugdíj
Egyheti nyugdíjat fizet ki a 14. havi nyugdíjból jövő februárban a magyar kormány – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfő este egy háttérbeszélgetésen. Idáig csak annyit lehetett tudni, hogy a kormány döntött a 14.havi nyugdíjról, amit több lépcsőben, néhány év alatt építene fel teljes egészében.

14. havi nyugdíj: Lázár szerint ez a megoldás a kisnyugdíjasok helyzetére
Először október 14-én Lázár János építési és közlekedési miniszter beszélt a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, ami szerinte megoldás lenne a kisnyugdíjasok helyzetére.
Csakis egy megoldás van, a 14. havi nyugdíj. Ezen kell dolgozni, ezt már többször bemondtuk, nagyon számoljuk, nagyon nézzük és kőkeményen dolgozunk rajta, hogy ez megvalósítható legyen
– fogalmazott a miniszter a Lázárinfó kaposvári állomásán. Mindezt azzal indokolta, hogy a mai 2 millió 400 ezer nyugdíjas polgár nem az előző évtizedek megtakarításaiból kapja juttatását, hanem azokból a befizetésekből, amelyeket a jelenlegi dolgozók teljesítenek. Szerinte hiába takarékoskodott valaki, hiába vonták a nyugdíjjárulékot a 60-as, 70-es, 80-as években, abból egy fillér sincs meg, emiatt nagyon sokan kapnak alacsony nyugdíjat.
Orbán: több lépcsőben építi fel a kormány
Pár nappal később, október 17-én már Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában erősítette meg, hogy a kormány dolgozik a megoldáson. A 14. havi nyugdíjról azt mondta el, hogy azt a 13. havihoz hasonlóan két-három-négy év alatt lehetne felépíteni, ám ehhez szükség van a már említett gazdasági erőre és békére is. Az intézkedés ugyanis jelentős terhet jelentene a költségvetés számára, hiszen a Nemzetgazdasági Minisztérium márciusi közlése szerint a 13. havi nyugdíj 536 milliárd forintba került idén. A nyugdíjasok számának növekedésével és a nyugdíjak emelkedésével ez az összeg pedig várhatóan csak nőni fog. Legutóbb Orbán Viktor a múlt héten erősítette meg, hogy a kormány tényleg kifizeti a 14. havi nyugdíjat.
A 13. havi nyugdíj két év alatt épült fel
Orbán Viktor 2020 áprilisában jelentette be, hogy négy év alatt fokozatosan vezetik vissza a 13. havi nyugdíjat: 2021-ben egyheti pluszjuttatással indul a program, majd évente újabb egy hét jár, 2024-re pedig elérik a teljes havi összeget. Később a kormány ezt a folyamatot felgyorsította, és 2022 februárjában már a teljes 13. havi nyugdíjat kifizették minden jogosultnak.
Magyarország egy szűk elitklub tagja lehet 2026-tól
Ugyanakkor nem teljesen egyedülálló a 14. havi nyugdíj, ma már négy európai országban is fizetnek ilyen juttatást, így Magyarország egy szűk klub tagja lehet jövőre. Jelenleg hasonló rendszert alkalmaz
- Spanyolország,
- Portugália,
- Lengyelország és
- Ausztria.
A legismertebb Ausztria, ahol évente 14 kifizetés történik. A havi nyugdíj plusz két „különleges” kifizetés (ún. Sonderzahlungen) együtt adja ki a teljes éves összeget. Az „extra” kifizetések az áprilisi és októberi hónapokban történnek meg: ezekben a hónapokban duplán fizetnek ki, tehát áprilisban és októberben kapnak egy rendes havi nyugdíjat, plusz egy különleges kifizetést. A 13. és 14. havi nyugdíj általában megegyezik a havi nyugdíj bruttó összegével. A nyugati szomszédunknál tavaly az átlagnyugdíj 1700-1800 euró volt, ami 663 ezer forint 390-es euróárfolyam mellett.
Lengyelországban 2023 óta van hivatalosan 14. havi nyugdíj, amit 2021-ben vezettek be, kezdetben mint rendkívüli juttatást, majd 2023-ban törvényessé tették, tehát a rendszer részévé vált. A 14. nyugdíj bruttó összege megegyezik az országos minimumnyugdíj összegével. Idén egyébként 1878,91 zloty, ami a mostani árfolyamon számolva 170 898 forint. Azonban csak azok kapják meg teljes összegben, akiknek az alapnyugdíja nem haladja meg a havi 2900 zlotyt. Van egy alsó határ: nem csökkenhet 50 zloty alá. Míg a 13. havit áprilisban, addig a 14. havit szeptemberben fizetik ki az alapnyugdíjjal.
Átlagosan több mint fél millió forintot kaphat jövő februárban egy nyugdíjas
2025-ben Magyarországon az öregségi átlagnyugdíj havi összege körülbelül 242-244 ezer forint volt, ami a novemberi nyugdíjkorrekció után némileg még magasabb is lett. Jövőre ugyanakkor tovább emelkedhet a 3,6 százalékos inflációval megegyező emelésnek köszönhetően, így az átlagnyugdíj összege 252-255 ezerre módosulhat.
Mindezt azt jelenti, hogy februárban a 13. és a 14. havi nyugdíj egyheti összegével átlagosan 573 750 forintot kap kézhez egy nyugdíjas.
Időről időre persze felmerül, hogy miért ebben a formában fizet a nyugdíjasoknak a kormány, és miért nem ad havonta nagyobb emelést. Erről Szalai Piroska, miniszterelnöki főtanácsadó úgy nyilatkozott, hogy így sokkal könnyebben tudnak nagyobb összegű kiadásokat tervezni a nyugdíjasok, ráadásul az állam és a költségvetés számára sem jelent nagyobb terhet az év eleji bevételeknek köszönhetően.


