BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Kiderült, mennyit tervezünk idén költeni karácsonykor – a magyarok fele már novemberben megveszi az ajándékot

Idén az elmúlt évhez képest várhatóan ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonykor – derült ki egy friss kutatásból. Az eredmények alapján csökkent a nagyobb költést tervezők aránya, emellett a megajándékozottak és a szélesebb családdal ünneplők köre is szűkült. A praktikum fontosabbá vált, hiszen míg a legnépszerűbb termékkategóriáknak továbbra is a ruhák, a játékok és az elektronikai cikkek számítanak, a karácsonyi élményajándékok népszerűsége visszaesett az elmúlt évekhez képest.

A magyarok fele már elkezdte vagy novemberben tervezi az ajándékvásárlást, harmaduk pedig december első felére időzíti – derült ki a Yettel országos reprezentatív kutatásából, amelyben a magyarok karácsonyi kapcsolattartási és ajándékozási szokásait vizsgálta meg.

karácsony
Sokan már novemberben megkezdik a karácsonyi ajándékok beszerzését /Fotó: polinaloves / Shutterstock(Képünk illusztráció)

Az ajándékokra szánt büdzsé tekintetében megtört az elmúlt öt éven át tartó növekvő trend: arra a kérdésre, hogy idén mennyi pénzt fog költeni a családja karácsonyi ajándékra, a válaszadók átlagosan 75 ezer forintot adtak meg, ami reálértéken alulmúlja a tavalyi 77 ezres összeget. Csökkent a nagyobb költést tervezők aránya, emellett a családok 45 százaléka 50 ezer forint alatti költést tervez, és mindössze tízből két válaszadó lépi át a 100 ezer forintos összeget. Továbbá tavalyhoz képest nőtt azok aránya, akik egyáltalán nem terveznek ajándékot venni. Saját bevallásuk szerint ők soha nem szoktak karácsonyi ajándékot vásárolni (33 százalék), vagy a megváltozott pénzügyi helyzetük miatt döntöttek így (25 százalék). Csökkent a megajándékozni tervezett személyek átlagos száma is, a tavalyi 5,8-ről 5,4-re:

bár kevesebben ajándékoznak párjuknak vagy szüleiknek, ugyanakkor a gyerekeknek, unokáknak nagyobb arányban terveznek.

A 30 év alattiak és a nők saját bevallásuk szerint várhatóan több személyt ajándékoznak meg, mint az idősebbek vagy a férfiak. A válaszadók leggyakrabban a párjukat vagy házastársukat lepik meg (59 százalék), ezt követik a gyerekek (55 százalék) és a szülők (48 százalék). A tavalyi eredményekhez képest idén kevesebben adnak ajándékot a távolabbi rokonoknak, viszont az ünneplők ötöde a barátait is tervezi meglepni. 

Előtérbe kerültek a praktikusabb ajándékok

A legnépszerűbb termékkategóriák nem változtak az előző évekhez képest: a legtöbben továbbra is ruházattal (46 százalék), játékokkal (39 százalék) és elektronikai cikkekkel (34 százalék) lepik meg a szeretteiket. E termékkategóriák az idén a KSH adatai szerint az inflációnál kisebb mértékben ugyan, de drágultak, vagyis a karácsonyra szánt keretből a múlt évihez képest kevesebb ajándékra futja majd. A felmérés adatai arra utalnak, hogy fontosabbak lettek a praktikus szempontok, hiszen 2024-hez képest most többen vesznek ruhákat (40 százalék helyett 46 százalék), ezzel együtt pedig kevesebben költenek élményajándékokra (22 százalék helyett 16 százalék). Az elektronikai cikkek népszerűségének élén a fejhallgató/fülhallgató (27 százalék) és az okostelefon (27 százalék) áll, ezt követi az okosóra (23 százalék), a játékkonzol és az ehhez tartozó játékok (19 százalék), valamint a telefont védő kiegészítők (19 százalék).

Az ajándékvásárláskor a legfontosabb szempont, hogy személyre szabott (58 százalék), hasznos (47 százalék) és megfelelő árú (35 százalék) legyen. Tavalyhoz képest nőtt annak a jelentősége, hogy egyedi (17 százalék helyett 23 százalék) és fenntartható (6 százalék helyett 10 százalék) ajándékot válasszanak: ez utóbbi kifejezetten a 18–29 éves korosztály esetében fontos. Érdekesség, hogy egyfelől a kitöltők többsége (56 százalék) jobban szereti, ha előre megbeszélt ajándék helyett meglepetést kap, másfelől viszont annak jobban örülnek, ha előzetesen tudják, mit szeretne kapni az ajándékozott (55 százalék).

Így spórolunk a meglepetésekre – ha jól választunk, egy teljes karácsony árát megtakaríthatjuk év közben

A felmérés körbejárta azt a kérdést is, hogy milyen nehézséggel találkoznak a magyarok az ünnepi készülődés során. Tízből négy válaszadónak a megfelelő ajándék kiválasztása, tízből háromnak pedig a karácsonnyal kapcsolatos kiadások jelentenek leginkább problémát. A válaszadók ötöde emellett nehezen tudja betartani az előzetesen tervezett költségkeretet. A nőknél és a harmincas korosztálynál pedig jellemző az is, hogy fennakadást okoz, hogy kevés idejük van az ünnepi készülődésre.

A kutatás azt is vizsgálta, hogy melyek azok a kiadások, amelyeken a magyarok hajlandók spórolni karácsonykor. A legtöbben a szórakozásra – például mozira, koncertre (37 százalék), a karácsonyi dekorációra (29 százalék) és az utazásokra, nyaralásokra (29 százalék) – fordított összegeket csökkentenék ilyenkor. A válaszadók ötöde a karácsonyi

  • édességeken,
  • süteményeken,
  • az ajándékokon
  • és a karácsonyfán

is spórolna, negyedük pedig akár egyéb, nem karácsonyi tételeken is; ezzel szemben a szokásos havi kiadások újragondolásán tízből egy válaszadó gondolkozik el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.