BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy pénz -- nagy foci

Akár 200-300 millió forintos hitelhez is juthatnak a professzionális labdarúgóklubok. Kedvező kamatozási feltételek mellett a visszafizetésekre a kormány vállalja a kezes szerepét. A Hivatásos Labdarúgó-alszövetség (Hlasz) a magyar futball "felturbósítására" 8,3 milliárd forintot irányzott elő.

Elsősorban a nemzetközi kupaszereplést kivívó együttesek játékosállományának megerősítését tervezi a Hlasz a rendelkezésére álló, összesen 8,3 milliárd forint értékű kötvénycsomag kibocsátásával -- nyilatkozta lapunknak Villás Károly. A Hlasz gazdasági igazgatója elmondta azt is: a szövetség támogatja a klubok hosszú távú csapaterősítésének finanszírozását, és nem zárkózik el attól sem, hogy a csapatok folyó fizetési költelezettségeihez is segítséget nyújtson.
Miután a kormány kedden kezességet vállalt a reorganizációs program felett, a kötvénykibocsátásra már március végén sor kerülhet. A kormánygarancia értelmében a csapatok évi 0,5-1 százalékos kamat mellett juthatnak hitelhez. Villás Károly hangsúlyozta: a nemzetközi porondon szereplő labdarúgóklubok játékosállományuk frissítéséhez akár 200-300 millió forintos hitelt is igényelhetnek. Ez az összeg már elegendő arra, hogy egy közepes kvalitásokkal bíró -- akár nyugat-európai -- játékost vásároljon az érintett csapat. Ahhoz azonban, hogy a Magyarországon egyre népszerűbb brazil futballisták közül válogatott szintű játékosok is megjelenjenek a magyar pályákon, legkevesebb 15 millió amerikai dollárt kellene az érdeklődőknek kifizetniük -- mondta lapunknak Havasi Mihály játékosügynök.
A kluboknak a fejlesztési programmal részletezett kérelmeit a -- kötvényeket kibocsátó -- Profi Liga Kft.-hez kell beküldeni. A kérelmeket az a Hlasz-grémium bírálja el, amelyik nagyjából megegyezik a Profi Liga Kft. tulajdonosának, a Nemzeti Hivatásos Labdarúgó Ligának (NHLL) a vezetőségével.
Kötvénycsomagot a Magyar Fejlesztési Bank 2001-ben kétszer -- első alkalommal 500 ezer, majd nyáron 2,6 milliárd forint értékben -- jegyez le. A maradék 5,6 milliárd forint értékű kötvénycsomagjegyzésre 2002-ben kerül sor, ugyancsak két részletben -- mondta Villás Károly.
A Hlasz vezetői szerint a futball "felturbósítása" 17,7 milliárdos többletbevételt eredményezhet a jövőben.
A reorganizációs program minél előbbi megindítását a szakemberek azért tartják szükségesnek, mert a klubokat működtető gazdasági társaságok jelenleg nem rendelkeznek elegendő forgótőkével, a magyar futball ezért nem képes önmagát eltartani.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.