Egy helyben topog a mandátumuk végéhez közeledő ombudsmanok utódainak kiválasztása. Megkeresésünkre a Fidesz frakcióvezetője és a köztársasági elnök hivatala sem reagált, ami azt az információt erősíti, hogy nincs változás: a jelölési joggal rendelkező Mádl Ferenc érvényesnek tekinti januári levelét, amelynek nyomán azonban még nem indult el az alku a pártok közt. A legnagyobb kormánypárt frakciója változatlanul késik hivatalos álláspontjának kialakításával. Áder János házelnök -- aki néhány hete egy házbizottsági ülésen felvetette, amennyiben szükséges, közvetít a jelölésben -- a napokban lapunknak ezt erősítette meg, mégpedig a többi párt vonatkozásában is.
Mivel az általános helyettes kiválasztásával kapcsolatos eddigi kudarcot nem kívánatos megismételni, bizonyos, hogy a köztársasági elnökhöz már csak olyan javaslattal érdemes fordulniuk a pártoknak, amely kétharmados konszenzust élvez. Ehhez Áder szerint még elegendő idő áll rendelkezésre. A házelnök hozzátette: a parlamenti hagyományok szerint a frakciók közötti egyeztetést a legnagyobb kormánypártnak kell megkezdenie. A Világgazdaság ugyanakkor úgy tudja, a Fidesz legszűkebb vezetésében már gondolkodnak a lehetséges személyekről, s valószínű, hogy első körben -- az alkotmánybírók néhány évvel ezelőtti, két fordulóban történt "pótlásához" hasonlóan -- titkosnak szánt háttérkonzultációkon tesznek kísérletet a megegyezésre az ellenzékkel.
Az állampolgári jogok biztosának és a két szakombudsmannak június 30-án jár le a mandátuma, s az Országgyűlésnek az ezt megelőző három hónapon belül kell utódot választani. Az ombudsman általános helyettesének széke egy éve üres. Mivel a parlament június közepén-végén nyári szabadságra megy, a frakcióknak május végéig célszerű megállapodásra jutniuk.
Ismert az MSZP álláspontja: támogatják a jelenlegi ombudsmanok újraválasztását, az általános helyettesi posztra Takács Albertet jelölték tavaly, ezt fenntartják -- mondta el Vastagh Pál képviselő. Szavaiból kitűnt, hogy addig nem látnak lehetőséget kompromisszumra, amíg nincs kezdeményezés az államfőtől vagy a koalíciótól.
A fentiek alapján csak a nyilvánosság előtti vitákból és háttérinformációkból sejthető, hogy a kormánytöbbség meg akar szabadulni Majtényi László adatvédelmi biztostól, s jelentősen gyengült Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman pozíciója is. Hivatalos kezdeményezés híján az sem biztos, hogy a kormányoldal továbbra is ragaszkodik-e az általános helyettesnek tavaly jelölt Margitán Évához Takács Albert ellenében. Az SZDSZ támogatja a meghosszabbítást, s már korábban jelezte, a frakció megszavazná Margitán Évát, de Takács Albertet is.
Ha nem sikerülne megválasztani az ombudsmanokat, a teljes hivatal és az alkotmányos intézményrendszer is megbénulna a személyekre épülő működési elv miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.