A II. kerület szélén, Máriaremetén vásárolt magának ingatlant Szabadi Béla. A földhivatali nyilvántartás szerint a vásárlás bejegyzéséhez szükséges dokumentumokat egy hónapja, március 14-én adták be, a politikus és felesége 50-50 százalékos tulajdonjogát március 22-én bejegyezték. Az épület egy ikerház fele, melyhez 650 négyzetméteres kert, valamint 30 négyzetméteres garázs tartozik. A lakrész a tervezett tetőtér-beépítésekkel együtt négyszintes, az összterülete meghaladhatja a 300 négyzetmétert. A lapunk által megkérdezett ingatlanszakértők szerint a környéken 2-300 ezer forint közötti négyzetméterárakkal lehet kalkulálni. Az adott ingatlan értékét csökkenti, hogy ikerházról van szó, az elérhető piaci árat maximum 50-60 millió forint körülire taksálták. Információink szerint a ház alig egy évvel ezelőtt cserélt utoljára gazdát, akkor valamivel 50 millió forint alatt maradt az ár.
Szabadi Béla legutóbbi, képviselővé választásakor leadott 1998-as vagyonnyilatkozatában két lakás szerepel: egy 58 négyzetméteres kőbányai és egy 78 négyzetméteres budafoki ingatlannak egyaránt 50 százalékban volt tulajdonosa. A képviselő emellett nyilvános bevallásában két darab 17 négyzetméteres garázs tulajdonjogának felét, valamint egy Opel Astra és egy Lada gépkocsit tüntetett fel.
A politikus a Világgazdaságnak elmondta: ma adja le a közelmúltban módosított jogszabály szerinti új, teljes egészében nyilvános vagyonnyilatkozatát, melyben természetesen szerepel az új ingatlan is. Szabadi Béla hangsúlyozta, a vagyonnyilatkozata alapján követhető lesz az is, milyen forrásból fedezték a ház vásárlását. A kőbányai lakást eladták, emelett hitelt is felvett, emiatt a máriaremetei épületet jelzálog terheli. A házat negyvenmillió forintért vásárolta, annak beépített, hasznos területe 134 négyzetméter. A költözködés jelenleg folyik, a politikai államtitkári tisztséghez járó szolgálati lakásra ugyanis a bérleti szerződés szerint május 15-én megszűnik a jogosultsága.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.