BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ellentmondásos ítélet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az elsőfokú bíróság elutasította Faragó Lajos magánnyomozónak a megfigyelési ügy kapcsán az Országgyűléssel szemben benyújtott keresetét. A testület arra hivatkozott, hogy a parlamenti bizottság jelentése politikai állásfoglalás, amelyet a bíróság nem vizsgálhat felül. Ugyanezen testület szerint viszont általában perbe fogható az Országgyűlés.

A megfigyelési bizottság Országgyűlés által is elfogadott jelentésében úgy foglalt állást: Faragó Lajos törvénysértő módon, a magánnyomozókra vonatkozó szabályok megsértésével járt el akkor, amikor az előző ciklusban elfogadta a Pokorni Zoltán parlamenti képviselő megfigyelésére vonatkozó megbízást. Ezen megállapítások személyiségi jogot sértő volta miatt perelte be az Országgyűlést a magánnyomozó.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetesen azt vizsgálta, egyáltalán perbe fogható-e az Országgyűlés: e kérdésben korábban több egymásnak ellentmondó bírói ítélet született, ám ezúttal a perelhetőség mellett voksoltak. Az ítéletet ennek fényében a Világgazdaság által megkérdezett jogi szakértők -- akik a döntés írásba foglalását megelőzően nem kívántak nyilatkozni -- úgy fogalmaztak: "róka fogta csuka" jellegű döntésről van szó. A bíróság ugyanis a szóbeli indoklás alapján nem vizsgálta érdemben a kifogásolt kijelentéseket, hanem leszögezte: a bizottsági jelentés politikai állásfoglalás, jogi vélemény, így azt nem vizsgálhatja felül.
Faragó Lajos várhatóan fellebbez a döntés ellen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.