"Összeszokott" csapat irányít
Azért mondtam le az NTK vezetéséről, mert az Oktatási Minisztérium és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. ellehetetlenítette munkámat -- nyilatkozta lapunknak Ábrahám István exvezérigazgató. Kijelentette: egyértelmű, hogy távozása után "Fidesz közelivé vált" az intézmény, de mint mondta, a tankönyvkiadás szempontjából ezt nem tartja feltétlenül hátrányosnak. Mint fogalmaz, amit ő nem tudott véghezvinni például a béremelés vagy a feltételrendszer javítása terén, azt az új vezetés az OM és ÁPV Rt. segítségével már megteheti, sőt a tankönyvkiadás is megerősödhet.
A Népszabadság tegnapi számában megjelent információk szerint az NTK márciusi vezetőváltását követően "Fidesz közeli" céggé válhat a kiadó: az NTK új vezetése Pálfi József vezérigazgató és Kilicsányi Ágnes kereskedelmi és marketingigazgató (Rockenbauer Zoltán miniszter felesége) révén indokolatlanul sok megbízást adott annak a Zenith Nyomdának, amelynek igazgatósági elnöke Kövér Szilárd, aki a Fidesz volt elnökének, Kövér Lászlónak a testvére. Ráadásul -- írja a Népszabadság -- az NTK a cég jogi ügyeivel Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter jogtanácsosát bízta meg.
Rózsa Gyula, az intézmény megbízott szóvivője lapunknak a fenti állítások kapcsán utalt rá, hogy Ábrahám István maga mondott le posztjáról, az pedig "teljesen normális dolog, hogy vezetőváltásnál mindenki azzal kíván együtt dolgozni, akivel korábban már összeszokott". Megjegyezte: ő maga is Pálfi József révén került az NTK-hoz. A megbízott szóvivő félreértésnek nevezte a Népszabadság értesüléseit: a Zenith Nyomda nem kaphatott 147 megbízást, hiszen az NTK majd 1200 kiadványának gyártásáról egy hónap múlva dönt a kiadó. Azt elismerte, hogy a nyomdának öt megbízása már van, de az erre vonatkozó szerződéseket még az előző vezetés kötötte le vele. Elmondta még: az NTK nyomdai összmegrendelése 1,6 milliárd forint, a most meghirdetett 1200 termékre pedig közel 6000 pályázat érkezett; a Zenithnek pedig 40-50 millió forintos keretmegállapodása lesz éves szinten, ez viszont az 1,6 milliárdos volumenhez képest elenyésző.
A Világgazdaság megtudta, az NTK több nyomdából visszarendelte a már kiadott termékek filmanyagát. Rózsa Gyula ezt azzal magyarázza, hogy a filmek az NTK tulajdonát képzik, és a visszarendelésükre azért volt szükség, mert a kiadványok újranyomása gyakorta többe került, mint az eredeti, így az újranyomás jogát is pályázat útján akarják érvényesíteni.