Magyar állampolgárságot kaphatnak majd a tervek szerint azok a volt határon túli magyarok, akik az elmúlt évtizedekben vándoroltak ki szülőföldjükről egy harmadik országba -- jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a külképviseleti vezetők értekezletén, egy nappal korábban pedig Orbán Viktor miniszterelnök tett említést erről a szándékról. Ehhez módosítani kell az állampolgárságról szóló törvényt, amihez az Országgyűlés kétharmadának hozzá kell járulnia. A kormány őszi jogalkotási programjában ez a javaslat nem szerepel, így ha nem "csúsztatják be" időközben, akkor erre csak a következő kormányzati ciklusban kerülhet sor.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának SZDSZ-es elnöke nem hiszi, hogy tömeges igény lenne a magyar állampolgárságra a kivándoroltak részéről, és komolytalannak tartja, hogy erről törvénymódosítás szülessen. Akinek annyira fontos, az egyébként is meg tudja szerezni a magyar állampolgárságot, például ha hazánkban telepedik le -- hívta fel a figyelmet Szent-Iványi István.
Potenciálisan több tízezren lehetnek azok a magyarok, akik a szomszédos országokból vándoroltak ki harmadik országba, de pontos számot senki sem tud mondani. Külföldiek magyar állampolgársághoz jutva könnyebben tudnának Magyarországon földet, ingatlant szerezni, gazdasági vállalkozásba fogni.
A Határon Túli Magyarok Hivatala is dolgozik egy a diaszpórában élő magyaroknak kettős állampolgárságot nyújtó törvénytervezeten. Ez a szomszédos országokon kívüli magyarokra vonatkozna, mint például az Orosz-, Csehországban, Kazahsztánban vagy Bosznia-Hercegovinában élő magyar nemzetiségűekre. A státustörvény kapcsán több módosító indítvány felvetette, hogy a jogszabály terjedjen ki a szomszédos, az elmúlt évtizedben szétesett utódállamok egészére (Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia), amit a parlament elvetett. A távolabbi országokban élő szórványmagyarság helyzetére a kettős állampolgárság lenne a megoldás -- mondta korábban a Külügyminisztérium politikai államtitkára, Németh Zsolt .
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.