Minden parlamenti erőnek alapvető érdeke, hogy a pártsemleges Kossuth Klub ne kerüljön az utcára -- jelentette ki Hegyi Gyula szocialista képviselő. A kiemelten közhasznú szervezet igazgatója, Lugosi Győző szerint is valamennyi parlamenti párt fontosnak tartja a Kossuth Klub működését, és Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára is ígéretet tett arra, hogy megoldást találnak a szervezet elhelyezésére. Elméletileg a magyar demokratikus közélet minden résztvevője osztja azt a nézetet, hogy a Kossuth Klubot meg kell őrizni -- tette hozzá az igazgató.
Az 1954 óta működő Kossuth Klub székhelyének tulajdonjoga a kezdetektől fogva rendezetlen. A több éve tartó pereskedés végeredményeként a szervezetnek hamarosan el kell költöznie a Múzeum utcai épületből. Emiatt pályázatot nyújtott be az Andrássy utca 124. szám alatti ingatlanra, ám igénylésüket az Országgyűlés ingatlanjuttatási albizottsága elutasította. Ez azért is érthetetlen, mert korábban mindegyik párt támogatásáról biztosította a szervezetet. Erre levelemben emlékeztetni fogom a frakcióvezetőket -- mondta a szocialista képviselő. Ezzel szemben az épület nagy részét az albizottság a Magyar Demokrata című lapot kiadó Magyar Ház Alapítványnak utalta ki. Hegyi Gyula szerint a két szervezet osztozni tudna az ingatlanon.
Az Andrássy úti ingatlanban jelenleg a Magyar ENSZ Társaság tartja székhelyét. A pár százezer forint költségvetési támogatásban részesülő szervezet további sorsa is kérdéses -- tette hozzá a képviselő.
Halász Jánost, az albizottság fideszes elnökét lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.