BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közbeszerzések 429,4 milliárdért

A Közbeszerzések Tanácsa adatai szerint szeptember végéig az ajánlatkérők összesen 2728 közbeszerzési eljárást folytattak le. Számuk a megelőző év azonos időszakában 2665 volt, tehát kismértékű (2,4 százalékos) volt a növekedés. Ezzel szemben a közbeszerzések összértéke 26,6 százalékot emelkedett a vizsgált időszakban. Az idén az első három negyedévben 429,4 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárást folytattak le, ami 90,3 milliárd forinttal több, mint a múlt év azonos időszakában.

Ez évben az eljárásokból 2124 volt nyílt, ami 77,9 százalékot képviselt. Ez 2,4 százalékponttal több, mint egy évvel korábban. Tárgyalásos eljárásból 551-et folytattak le, aránya a tavaly első három negyedévi 22 százalékkal szemben az idén 20,2 százalékra mérséklődött. A meghívásos tenderek száma mindössze 53-at tett ki, arányuk 1,9 százalék volt, ami 0,6 százalékpontos csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A közbeszerzések értékéből 49,5 százalékot tett ki az építési beruházás, 33,5 százalékot az árubeszerzés, 17-et pedig a szolgáltatások. A KT adatai szerint a mikro-, kis- és középvállalkozások 2001. első kilenc hónapjában 1767 eljárást nyertek meg (az összes 64,8 százalékát), 260,3 milliárd forint értékben (ez a közbeszerzések összértékének 60,6 százaléka). A külföldi székhelyű ajánlattevők 133 közbeszerzésben 26,3 milliárd forint értékben győztek.

A Közbeszerzések Tanácsa adatai szerint szeptember végéig az ajánlatkérők összesen 2728 közbeszerzési eljárást folytattak le. Számuk a megelőző év azonos időszakában 2665 volt, tehát kismértékű (2,4 százalékos) volt a növekedés. Ezzel szemben a közbeszerzések összértéke 26,6 százalékot emelkedett a vizsgált időszakban. Az idén az első három negyedévben 429,4 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárást folytattak le, ami 90,3 milliárd forinttal több, mint a múlt év azonos időszakában. Munkatársunktól-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.