BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nadrágszíj-megszorítás a NASA-nál

Az amerikai űrkutatási hatóság, a NASA a Nemzetközi Űrállomás projektjének lefaragására, egyszersmind vezetése átszervezésére kényszerülhet, hogy a költségek alakulását kordában tarthassa. Megérkeztek a Mars körüli pályára állt űrszonda képei, ezek egyikén a vörös bolygó déli sarkán lévő szén-dioxidos jégsapka kékes foltként látható.

A NASA idei nem hivatalos becslése szerint az űrállomás (ISS) költsége a következő öt évben 4-5 milliárd dollárral elszaladhat a tervezettől. Az Egyesült Államoknak az űrállomásra fordított kiadása az 1993-ban becsült 17,4 milliárd dollárról hozzávetőlegesen 30 milliárdra szökött fel a felbocsátás körüli késedelmek és a költségvetés Washington által megszabott ésszerűtlen felső határa miatt -- véli a fentieket tartalmazó jelentést közzétevő szakértői csoport.
Washington összesen 8,3 milliárd dollárt irányzott elő arra, hogy a feladatot elvégezzék a következő öt év alatt. Ám a NASA képtelen ezt elvégezni "radikális reform nélkül". Ehhez azonban fel kell ismerni és korrigálni a vezetésben, az intézményi kultúrában, a költségbecslésben és a program ellenőrzésében fennálló hiányosságokat.
A költségek csökkentésére az űrállomáshoz kapcsolódó munkaerő-állományt le kell faragni -- közölte A. Thomas Young, a panel elnöke, aki korábban egy marylandi űrkutatási cég vezető tisztségviselője volt. Szerinte ezen túlmenően a NASA-nak évente a jelenlegi hat-hét helyett legfeljebb csak négy űrkomputazást kellene megvalósítania, ily módon évente 668 millió dollárt lehetne megtakarítani 2002--2006 között. Egy ilyen terv keretében az űrállomás legénysége a jelenlegi négy-öt hónap helyett hat hónapig maradna fenn az űrben. Young szerint az űrállomás vezetésében egyetlen személy felügyelete alá kellene helyezni mind a projektkonstrukciót, mind a tudományos kutatást.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.