Folyik a tiszai rehabilitáció
Két évvel a tiszai és a szamosi cián-, illetve nehézfémszennyezés után még nem fejeződött be sem a folyók ökológiai rehabilitációja, sem a kiskárosultak kártalanítása. A Tisza völgyében tevékenykedő vállalkozásokat ért kár a 2000. évi szezonban 2-2,4 milliárd forintra tehető, ami elsősorban a turizmus visszaesésével magyarázható. Az elmúlt év tovább növelte a kárösszeget - tájékoztatta lapunkat Mayer Erika, a kiskárosultakat képviselő Páneurópa Jogász Unió elnöke. Miután 80 százalékban a horgászturizmus volt jellemző a térségre, a legkomolyabb károk azokat a vállalkozásokat érték, amelyek - erre alapozva - például éttermet, panziót, kikötőt, sportszerkölcsönzőt üzemeltettek. Egy ingatlan például, amely egy 1997-es értékbecslés szerint 4 millió forintot ért, 2001-ben mindössze 1,5 millió forintért kelt el. Egyébként nincs kizárva, hogy még az idén jogerős bírói ítélet születik a kiskárosultak ügyében, de az alperes folyamatosan eljárásjogi akadályokkal nehezíti az eljárást - fűzte hozzá Mayer Erika.
Az ENSZ tavaly júliusban indult fejlesztési programja 50 ezer dollárt biztosít ahhoz, hogy a Tisza vízgyűjtőjének integrált fejlesztési programját előkészítse, ehhez a programhoz csatlakozik - többek közt - a WWF is - derül ki a Tisza-Szamos Közhasznú Társaság adataiból. A haltelepítési program keretében az idén - a kht. működési költségeinek terhére - 500 ezer forint értékben menyhaltelepítést végeznek, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által biztosított 4 millió forint pedig az áprilisban-májusban esedékes kecsegeivadék-telepítés költségeit fedezi. A Nokia támogatása révén monitoringprogramra az idén, 2003-ban és 2004-ben 5-5 millió forint áll rendelkezésre, csakúgy, mint tavaly. A Philip Morris egyelőre nem rendelkezett arról, hogy a tavalyi, 10 millió forintos adománya milyen célt hivatott szolgálni. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) 130 tiszai halász kiegészítő foglalkoztatását segíti 20 millió, a MeH pedig 6 millió forinttal a februártól június végéig tartó halászati tilalom idején. A kht. mindemellett a tiszai rehabilitációval kapcsolatos ismeretterjesztési feladatokat - filmek, kiadványok, előadások - lát el.
ternyák edit


