Kórháztörvény: placébó az egészségügy betegségeire?
A szaktárca már nem először tett úgy, mint a mesebeli lány: hozott is, meg nem is! Emlékezzünk csak a forrás és hitelgarancia nélküli praxistörvényre, vagy a legújabb, hatszázmilliárdos Mikola-csomagra: a reálértékét vesztő, forráshiányos egészségügyi finanszírozásba a szép álmok már "nem férnek bele". Az ominózus kórháztörvény így nem lehet más, csak placébó: tényleges hatóanyag nélküli csodapirula, amivel főleg a beteg pszichéjére és kevésbé a testi állapotára szokás hatni. Ebbe rendszerint a beteg ugyan nem hal bele, de vagy meggyógyul, vagy nem?
Most és itt pusztán két problémát kívánok illusztrálni a placébótörvényből, az úgynevezett "kht.-kérdést" és a szabadfoglalkozású orvoslás problematikáját. Előrebocsátom, hogy - elvben és megfelelő feltételek teljesülése mellett - magam is támogatni tudnám a szaktárca azon törekvéseit, hogy vigyük végig szektorsemlegesen és a működő piacgazdaság környezetében az egészségügy szerkezetátalakítását: szabadítsuk fel a tulajdont és a szakdolgozókat. Nincs tehát elvi vitám a tárcával, de szakmai kérdésekben jobban tették volna, ha például a Magyar Orvosi Kamara véleményére hallgatnak.
Egyértelmű, hogy a más szervezeti és tulajdonformában való egészségügyi ellátásra a korábbi jogszabályok alapján is mód volt. Ehhez külön jogszabály nem kellett, főleg, hogy ez utóbbi szűkíti a szolgáltatók lehetőségeit. Azon viszont el kellett volna gondolkodni: miért nem jelentkeztek (mert közismert, hogy nem jelentkeztek?) tömegesen a szolgáltatók - akár közhasznú szervezetek - az egészségügyi ellátások (kórházak) működtetésére? Nos, azért volt savanyú a szőlő, mert a mai működésfinanszírozás hektikus, nem kiszámítható, alulfinanszírozó, nem tervezhető. Azért nem árasztották el ajánlataikkal a kórházakat, mert a szerződéses fegyelem az OEP részéről laza, s mert hatalmas amortizációpótlási deficit gyülemlett fel az egészségügyben, amelyet a vállalkozó közhasznú szervezetek (de a piaci szervezetek sem!) nem tudnak átvállalni. Hiszen a fejlesztésekhez alig van állami forrás - lásd a cél- és címzett támogatások ágazati alakulását az elmúlt négy évben -, és mert a fejlesztésekhez ilyen körülmények között nincs (szinte nincs) semmiféle bankhitel, mivel ekkora kockázatot magára valamit adó, "rendes" bank nem vállal fel!
A placébótörvény nyomán sajnos a költségvetési intézmények súlyos hátrányba kerülnek azokkal szemben, akik a törvény szerinti szerződéssel rendelkeznek. Hiszen abban a szerződő (az állam, az önkormányzat) garantálja a létesítményfenntartási (üzemeltetés és rendes karbantartás, illetőleg állagmegóvási és felújítási) kötelezettségek tartalmát, a gép, műszer és egyéb állóeszközök fenntartására, felújítására és pótlására vonatkozó rendelkezéseket, ideértve az értékcsökkenéssel kapcsolatos költségviselés kérdését is - ellentétben a költségvetési intézményekkel, ahol a tulajdonos költségvetési forrásainak, lehetőségeinek mértékében nyújtja csak mindezeket, amelyre nincs hosszú távú garancia.
Miből gondolja egyáltalán bárki is, hogy ilyen meghatározó, a működtetés tulajdonosi szerkezetét átalakító lépéshez (az egészségügy kiházasításához) nem kell semmiféle állami részvétel, azaz hozomány? A fővárosban, amikor - hangsúlyozom - modellszerűen, kísérletként és a dolgozók kezdeményezésére, jóval a törvény megszületése előtt megkezdtük egy kis létszámú kórházi osztály működésének átadását egy közhasznú szervezetnek, a főváros pénzforrásából azonnal 70 millió forintot kellett ráfordítanunk ahhoz, hogy a szakmai minimumfeltételek egyetlen épületben teljesüljenek. Hiszen e nélkül az ÁNTSZ nem ad ki működési engedélyt a fenntartó számára. Előbb tehát a hozomány, s aztán jöhet a lakodalom: ha ez a sorrend felborul, úgy mindenki csak reménykedhet abban, hogy nem a beteg és nem a dolgozók isszák meg a levét a mulatságnak.
Idetartozik, hogy még koncepcionálisan sem ismertek azok a megfontolások, hogy miként kívánja kezelni a szaktárca az alapvetően nyereségorientált alvállalkozásokat, amelyek bizonyára nem a karitász jegyében óhajtanak befektetni az egészségügybe? Milyen tőkemegtérülési mutatókat, milyen nyereséget kalkulálhat az (al)vállalkozó az alulfinanszírozottság miatt működési válságban lévő egészségügyben? Nos, ezekre a kérdésekre nincs válasz.
A szabadfoglalkozású orvoslás (megfelelő feltételek biztosítása mellett) helyénvaló és jó dolog. De ma - mivel a megfelelő feltételeket a tervezet nem nevezi meg - csak negatív várható hatásokat látunk. Melyek ezek?
Az orvosi társadalmat rendkívül megosztja a döntés, és várhatóan hallatlan bér- (jövedelem-) feszültségek keletkeznek majd. Az orvosi munka "ára" megfizethetetlenül felmegy, lesznek szakmák, ahol a változatlan működési körülmények között maradt kórházak nem fogják tudni megfizetni a szabadfoglalkozású orvost. A (várhatóan kontraszelekcióval) közalkalmazotti körben maradó orvosok és lehetőségeik fogják meghatározni a gyógyító tevékenység profilját, szerkezetét, kapacitásait. Az egyetemi klinikákon hallatlan zűrzavar keletkezik, ha nincs összehangolás az oktatásüggyel. Például: milyen jogviszonya lesz az itt dolgozó olyan szabadfoglalkozású orvosnak, aki nem oktat? És nem utolsósorban az egészségügyi szakszemélyzettel szemben (hiszen nem lesz "szabadfoglalkozású ápolónő"), egy újabb aránytalan igazságtalanság történik, tetézve a mai súlyos válságot.
Összegezve tény, hogy mindennemű átalakulás egyszeri beruházásokat indokol, és ennek nincsenek meg a pénzügyi fedezetei a költségvetésben. Ugyancsak vitathatatlan, hogy az átalakulás megnöveli a működési kiadásokat, és semmiféle átfogó finanszírozási reform nem kapcsolódik a kórháztörvényhez, és a prognosztizálhatóan drágább működésnek különösen nincsenek meg a költségvetési forrásai. És végül: vajon milyen lakossági egészségi állapotváltozásra számít a minisztérium a szerződéses ellátásoktól, vagy a szabadfoglalkozású orvoslástól? Egy, tipikusan az egészségügyi ellátás szerkezetét módosító törvény semmilyen közvetlen hatást nem fog kifejteni a lakosság egészségi állapotára, vagy ha mégis, az egészségnyereség rendkívül sok pénzébe kerül majd az adó- és járulékfizetőknek. Drága szer, hatás nélkül. Placébó.
-->
