Meg nem erősített információk szerint hamarosan újabb két állami cég "igazol" Újpestre, melyek közül az egyik minden bizonnyal a Magyar Posta lesz. A cég egyelőre nem kívánta kommentálni a hírt. Ez azonban még nem minden. Magyarországon - egyedüliként - ugyanis a klub lakóparkot épít az újpesti játékosok számára. Lukács Ferenc, a csapat egyik tulajdonosa szerint Újpesten, zöldövezeti kellemes környezetben építenének egy 6-8 lakásos társasházat, ahol a klub labdarúgóit helyeznék el. Újpesten minden adott a jó szerepléshez, a vezetők szerint még a közelgő választások sem befolyásolják a csapat jövőjét, sőt újabb "sztárok" igazolására is rendelkezésre áll a pénz.
A Borsodi Liga klubja közül az idén eddig az ÚTE érdemelte ki a legnagyobb, piacvezető cégek támogatását. A Magyar Fejlesztési Bank Rt. után nemrég a Mol Rt. és az OTP is a Megyeri úti csapat kiemelt támogatója lett. Mindkét vállalat hosszú távra tervez a klubbal. Információink szerint a két cég együttes támogatása megközelítőleg 100-120 millió forintot tesz ki. Ez óriási összegnek számít, mivel más NB I-es kluboknál hasonló volumenű szponzorok nem szoktak 40 milliónál többet adni. Érdekesség, hogy az OTP vezérigazgatója, Csányi Sándor egy általa vezetett befektetői csoport révén tavaly még az FTC-t szerette volna megvásárolni 1,25 milliárd forintért, de a Fradi-menedzsment a jobb Fotex-ajánlatot választotta.
A Mol tavaly már 60 millió forinttal támogatta az Újpestet, amit - állítólag - az utánpótlásra költött a klub. Ez azért is érdekes, mert tavaly ősszel hónapokig nem kaptak pénzt az ÚTE játékosai, és hosszú ideig fő szponzorral sem rendelkezett az együttes. Mindkét cég képviselője kijelentette: nagy fantáziát lát a csapatban, és - többek között - kiemelte, hogy az Újpest rendkívül népszerű és közönségcsalogató együttes. Ennek némileg ellentmond, hogy a tavalyi szezonban - a hazai nézőszámot figyelembe véve - a lilák nem voltak az első ötben.
Még inkább furcsának hangzik a befektetőcégek képviselőinek nyilatkozata, ha a 2001/2002-es szezonban vizsgáljuk meg a nézőszámot. A mérkőzésenkénti 2550-es átlagnézőszám mindössze arra elég, hogy a Vasast, a Kispestet és az MTK-t előzzék meg a lilák e tekintetben. Ugyanez igaz a televíziós mérkőzések nézettségére is. Tavaly például a Vasas-Ferencváros találkozót közel 800 ezren látták a képernyők előtt, míg az ÚTE legnézettebb találkozóján mindössze 451 ezer ember ült le a készülékek elé.
Munkatársunktól
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.