BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hazai droghelyzet a klinikus szemével

A hazai kábítószerügy olyan feladat elé állítja mind az egészségügyi, mind a szociális ellátórendszert, melynek megfelelni nem tud. A rendszerváltáskor megnyíltak a kapuk, célországgá váltunk. Napjainkban csak becslések vannak az alkalmi és rendszeres droghasználók számáról. A fiatalok körében elvégzett felmérések azt mutatják, hogy 20-30 százalékban próbálják ki a drogokat nagykorúvá válásukig. Tapasztalataim szerint ezt a mondatot kritikával kell fogadni, ez az arány inkább 50-70 százalék körüli lehet. Ez nem azt jelenti, hogy törvényszerűen minden egyszeri kipróbálóból drogbeteg, drogfüggő lesz.

A gátlásokkal küzdő kamasz ahhoz, hogy felszabadultan viselkedjen, jól érezze magát, gyakran fordul a füves cigarettához, melynek hatóanyaga a tetrahidrocannabinol. Ettől felszabadultan viselkedik, ő lesz a társaság középpontja, egyszóval: az esetek jelentős számában kellemes élményekhez jut. Természetesen az első füves cigi elszívásakor jelentkezhet pánikroham, magas vérnyomás, szapora szívműködés, mely miatt a buliból kórházban eltöltött éjszaka lesz. Ezek a tünetek az életet nem veszélyeztetik, de elég kellemetlen élményt adnak ahhoz, hogy megmeneküljön valaki a további használattól. Ha azonban jó élményekkel kerül ki ebből a találkozásból, ez ösztönözheti őt arra, hogy rendszeresen használja az anyagot.

A másik indok, amiért a szer után nyúlnak: a "nem mered" effektus. Egy társasághoz való tartozás sajátos elvárásokat vonhat maga után, ami nem mindig jó. A brancsba csak akkor fogadnak be, ha elszívod a cigarettát, vagy megiszod a vodkát, vagy lenyeled a tablettát. Itt elsősorban az értékrend eltorzulása és hamissá válása az, ami elindít valakit a kábítószerezés útján. Nemet mondani tudni kell.

Igen nagy társadalmi közönynyel állunk szemben, ami sajnos jellemző az egészségügyre is. A kábítószerfüggő az BETEG, de ettől függetlenül néhány kivételtől eltekintve nem szívesen látott vendég a kórházakban. Több év tapasztalata alapján kijelenthetem azt is, hogy drogfüggőnek egyvalamit nem lehet: hinni. Mindig mindent megpróbál, hogy pénzhez, gyógyszerhez, recepthez jusson, ezért nehéz velük megtalálni a közös hangot. Ebből is látszik, hogy BETEGEK.

Mi az Erzsébet Kórházban speciális helyzetben vagyunk, hiszen a drogbetegek csak azon csoportjával találkozunk főként, akik túladagolás miatt kerülnek kórházba. Sokuknál, főként a drogot maguknak vénásan beadóknál tapasztalható az, hogy azonnal le akarnak szokni, de ez a lendület 2-3 óránál tovább nem tart. Inkább kudarcokkal, mint sikerekkel övezett a munkánk. A drogfüggés, és itt elsősorban az opiátokról (heroin) van szó, egy olyan betegség, melyből a gyó-gyulás valószínűsége nem több, mint 10 százalék. A szer utáni vágy, ami egyben rabság is, erősebb kötelék mindennél. Komoly veszélyt rejtenek magukban a vénás úton átadható vírusbetegségek, melyek megint olyan bombák, amelyek ha felrobbannak, újabb nehezen kezelhető feladatot jelentenek az egészségügynek és a társadalomnak is.

A fertőző májgyulladás (hepatitis) C-vírusa ma még csak diagnosztizálható betegség, gyógyítani nem tudjuk. Nyolc évvel ezelőtti vizsgálataink az intravénás drogfüggők között 8-10 százalékos fertőzöttséget mutattak. Ez az arány napjainkban 35-re emelkedett. A fejlett nyugaton és a fejletlen keleten a fertőzöttség elérheti akár a 70 százalékot is. A másik bomba a HIV-fertőzöttség, amely szempontjából Magyarország még nagyon jól áll, de sajnálatos "szenzációként" kell bejelentenem, hogy a túladagoltak között kiszűrtünk két HIV-pozitív beteget.

El kell fogadni, hogy az ország nem tehető drogmentessé, ezzel a problémával együtt kell élni, de célunk csak az lehet, hogy kialakuljon egy olyan egyensúlyi állapot, amellyel az ellátórendszerek meg tudnak birkózni. El kell fogadnia az orvosi szakmának azt, hogy a drogrehabilitáció része az egyéb rehabilitációs munkáknak. Ezért a jelenlegi drogrehabilitációs ágyakon kívül még legalább 300-400 újabbra lenne szükség. Kerüljön egy fedél alá az elmélet és a gyakorlat, létesüljön olyan országos központ, ahol a drogbetegek kezelése, a megelőzés - elméleti és gyakorlati szinten - egyaránt egy épületben megoldott. A nem drogbetegekkel foglalkozó orvosoknak is meg kell tanulniuk azokat az új diagnosztikus és terápiás módszereket, melyekkel ilyen páciensek ellátásakor szembesülhetnek.

Az Erzsébet Kórház sürgősségi belgyógyászat és klinikai toxikológiai osztálya különleges helyzetben van. Mint a főváros egyetlen toxikológiai osztálya, ellátja az agglomeráció és Budapest teljes mérgezési eseteit. Évente ez összesen 7500 beteget jelent, melyek 18-20 százaléka kábítószer-túladagolt, drogbeteg. A két fogalom természetesen nem fedi egymást, hisz drogbetegen a kábítószerfüggőket értjük, míg a túladagoltak egy része alkalmi használó, vagy először próbálja ki az anyagot.

A drogbetegség elsősorban a városok, nagyvárosok betegsége. Távolodva Budapesttől csökken a rendszeres használók, így a túladagoltak száma is. A főváros szállítja a betegek 90 százalékát, pedig az ellátott lakosságnak csak a 2/3-a él itt.

Drogtúladagolt betegeink 80 százalékát a heroinfüggők teszik ki. Becslések szerint a fővárosban 7-8000 iv. heroinfüggő él. Az elmúlt négy évben 25 százalékuk volt már a páciensünk. Hepati-tis-, HIV-szűrővizsgálatuk 2001. február 15. óta zajlik. A vizsgáltak 35 százaléka HCV-pozitív, míg HIV-pozitív nem akadt még fent a szűrőn.

A betegek feltalálási helye leggyakrabban saját lakásuk, majd az utca következik. Itt elsősorban terek, kihaltabb sötét utcák a legkedveltebb helyek. Harmadik helyen az egészségügyi intézmények állnak, ahol sajnálatosan elég ritkán látják el a betegeket, igyekeznek gyorsan mentőt hívni és osztályunkra szállítani. Csaknem egyenlő számban szállítottak be betegeket bevásárlóközpontokból, gyorséttermekből, a rendőrségről és lépcsőházakból.

Ez utóbbit külön ki kell emelni, hisz a legtöbb haláleset is itt történt. Ennek oka elsősorban az, hogy a tetőkijárót ritkán használják, itt "biztonságban" lehet "belőni". A bevásárlóközpontok, gyorséttermek - ellentétben az előbbivel - a sok ember miatt biztonságosak mind az eladó, mind a vevő számára. Érdekesség, hogy opiáttúladagoltat diszkóból még nem szállítottak be. Ennek oka elsősorban az, hogy ilyen helyeken az opiátok forgalma minimális, itt más drogok jellemzőek.

A prehospitális ellátásról opiáttúladagoltak esetén csak jót mondhatunk. Ellátásuk korrekt.

Betegeink állapota igen rövid idő alatt rendeződik, tudatuk kitisztul, légzésük normalizálódik. Ezek a betegek rövid ápolást követően távoznak az osztályról. Kb. 5 százalékuknál jelentkeznek szövődmények. Ezek az alábbiak: heroin okozta légzési elégtelenség, rhabdomyolysis (izomszétesés), melyet veseelégtelenség követ, lágyrész-fertőzések, tályogok, felületes vénagyulladások.

Minden hozzánk kerülő nőbetegnél elvégezzük a terhességi tesztet, mely pozitivitása esetén figyelmeztetjük a beteget, hogy orvosi szempontból javasolt terhességének megszakítása.

A helyszíni halálozáshoz képest az osztályos halálozás igen alacsony, évente 1-2 beteget veszítünk el. Ennek oka mindig szepszis (fertőzés) volt. Osztályunkról elenyésző számban kerülnek betegek akutan detoxifikációra. Osztályunk évente 25-30 pácienst detoxifikál. Sajnálatosan a betegek igen kis száma vállalja ezt a terhet. Mintegy 10-15 százalékuk jelentkezik drogambulancián, ahol kezelésük megtörténik, vagy előjegyzés alapján beutalást nyernek addiktológiai osztályra.

Metadon túladagolása, máktea ivása igen ritka, évente 25 betegnél nem több. Heroinszippantást vagy -szívást követő túladagolás nem történt az elmúlt évben.

A marihuána enyhe fizikális tüneteket okozó szer. Leggyakrabban első használókat szállítanak be mérsékelt tudatzavarral, szapora szívműködéssel, emelkedett vérnyomással. Elsősorban fiatalkorú betegekről van szó, akik csakúgy, mint környezetük, megijednek, ezért hívnak mentőt. B-blokkolók, enyhe szedatívum hatására állapotuk 4-6 óra alatt rendeződik. Súlyos szövődmény osztályunk anyagában nem fordult elő. Minden esetben figyelmeztetjük a beteget a droghasználat veszélyeire elbocsátás előtt. Érdekesség, hogy visszatérő ellátottunk nem volt.

Leginkább hét végén, iskolai szünetben szállítják be ezen betegeket.

A hasis a hazai kábítószer-fogyasztásban nem játszik szerepet, mely elsősorban a drogfogyasztási "kultúra" miatt alakult így. Évente 2-3 páciens számol be rendszeres hasisszívásról.

Betegeink elsősorban tablettahasználók, porszippantók (amfetaminszármazékokból). Elsősorban hét végén hozzák be őket zavart tudatállapotban, magas testhőmérséklettel, kiszáradva, szapora szívműködéssel. Terápiás stratégiánk megfelel a nemzetközi standardoknak. Egy kiskorú betegünknél alkalmaztunk hemodialízist (művesekezelést) a toxin eliminálására, aki kíváncsiságból vett be hat tabletta Extasyt. Maradandó pszichés károsodással nem találkoztunk, elhúzódó pszichózis azonban előfordult, ám ezen betegeink is gyógyultak.

Hazánkban a kokain a "sötét ló". Osztályunkon évente 10-12 beteg fordul meg kokainhasználatot követő mellkasi fájdalom, tudatzavar és egyéb szövődmények miatt. A kokain elsősorban rétegdrog (crackhasználóval még nem találkoztunk), a gazdagok szere. Sok esetben a betegek nem fordulnak orvoshoz, vagy házhoz menő megfizetett magánorvos kezeli őket. A mellkasi fájdalommal és egyéb érkatasztrófával kórházba kerülő betegek esetében az ellátóosztályok nem gondolnak kokainhasználatra, melyet a kezelt csak a legritkább esetben fog bevallani.

A body packer a drogcsempészés bevált formája. Elsősorban nagy tisztaságú kokaint és heroint csempésznek át a repülőtéri határállomáson. Évente 8-10 főt kezelünk, akik 1-2 kivétellel nem magyar állampolgárok, főként románok. Elsősorban a kapszulák biztonságos kiürítése miatt veszszük fel a futárokat osztályunkra. Bélmosással, hashajtással 2-3 nap alatt kiürítik a 40-100 kapszulát. Eddig szövődménnyel (bélelzáródás, kapszulakinyílás) nem találkoztunk. Az őrizetesek elhelyezése izolált kórteremben történik, mivel állandó rendőri felügyelet alatt állnak. Ellátásuk az állampolgári jogok és törvények betartásával történik.

A növényi mérgek csoportjába elsősorban az atropintartalmú növényi alkaloidák jönnek hazánkban számításba. A meszkalin-, pszilocibintartalmú növények (Lopophora Williamsii, susulykafélék) fogyasztása hazánkban igen ritka. Túladagolásukkal nem találkoztunk. A csattanó maszlag, bódító beléndek, nadragulya, trombitavirág véletlen és akaratlagos fogyasztása a leggyakrabban előforduló növényi mérgezés. Véletlen túladagolást elsősorban a som összetévesztése okozza a nadragulyával. A csattanó maszlag magjainak rágása, vagy az abból készített főzet fogyasztása elsősorban a 13-15 éves korosztály kábítószere. Igen durva hallucinációk, szapora szívműködés, magas vérnyomás, száraz nyálkahártyák jellemzik. Azon kevés mérgezések közé tartozik, mely ellen van antidótumunk, hisz fizosztigmin lassú adásával a keringés monitorozása mellett a tüneteket gyorsan szünteti. Betegeink mind gyógyultak. A beszállított fiatalok elmondták, hogy ki akarták próbálni az anyag hatásait. A vétlen mérgezettek pedig hiányos növényismeret áldozatai voltak.

Az LSD szintén nem kifejezetten magyar drog. Túladagolása ritka. Leggyakrabban elhúzódó hallucinációk, tudatzavarok miatt kerülnek a betegek beszállításra. Enyhe fizikális tünetek mellett a durva hallucinációk uralják a képet. Szomatikus állapotuk gyorsan rendeződik, nem úgy a pszichés eltérések. Több olyan betegünk is volt, akinél maradandó pszichés károsodás alakult ki.

A Ketamin fogyasztása elsősorban egészségügyi dolgozók körében fordul elő, hisz ők jutnak hozzá a legkönnyebben. Hatása alatt a rendszeres fogyasztók gyakran hajtanak végre agresszív cselekményeket. Évente 2-3 ketamintúladagolt beteggel találkozunk. A PCP, GHB, Khat a hazai drogtúladagolás okai között jelentőséggel nem bír.

A szipuzás a hazai kábítószeres kultúrában legalul helyezkedik el. Rendszeres élvezete már a rendszerváltás előtt is előfordult. Elsősorban a hazai galerik megalakulásával, illetve a lakótelepi gyerekek megjelenésével hozható összefüggésbe. Rendszeres használata a roma lakosság között magasabb arányú, mint a magyarok között. A hagyományos ragasztók, oldószerek szipuzása mellett egyre többen használnak nitrogén-oxidult (habpatron), butánt (öngyújtó- újratöltő palack), étert és különböző alkil-nitriteket. Szinte minden esetben közterületről szállítják be őket, ahol zavart tudattal, bódultan találják a betegeket. A gyakori halálesetek részben fulladás miatt (zacskó a fejére szorul), részben szipuzást követő rágyújtás kapcsán elszenvedett égési sérülések miatt áll be. Gyermekkorú szipus haláláról is sajnálatosan be tudunk számolni (sudden sniffer death). Tartós hatása korai Alzheimer-szerű elbutuláshoz vezet. Csakúgy, mint az opiátfüggők, igen nehezen megközelíthető betegek. Szociális státusuk leromlott, de segítséget nem fogadnak el. A túladagolás terápiája tüneti, specifikus ellátást csak a szövődmények igényelnek (égés).

Egyszerre több gyógyszert vagy kábítószert és gyógyszerfogyasztót sorolunk ebbe a csoportba. Szipuzás, mákteázás mellé, illetve droghiány esetén az elvonási tünetek kezelésére gyakran szednek a függők különböző nyugtatókat, epilepszia elleni szereket, altatókat. Ezt

nevezi a szakirodalom politoxikomániának. A fővárosi és Pest megyei drogtúladagolásos esetek teszik ki a hazai esetek legalább 90 százalékát. Vidéken elsősorban a nagy egyetemmel rendelkező városokban fordulnak elő, de ezek együttes populációja sem éri el a fővárosi lakosság felét.

A fővárosban elsősorban a IV., VI., VII., IX., XI., XII., XIII. kerület belső részei a legfertőzöttebbek. A túladagolt betegek 70 százalékát innen szállítják be. A túladagolt betegek átlagéletkora 23 év. Kétharmaduk férfi. Az intravénás opiáthasználók mindegyike munkanélküli. 40 százalékuk már került kapcsolatba a rendőrséggel.

Jellemzően opiáttúladagolás miatt kerülnek legtöbben kórházba, melyet a szipuzás követ. Habár THC-tartalmú cigarettát szívnak a legtöbben szomatikus és pszichés tünetek miatt, arányában közülük kerül be a legkevesebb használó.

A droghasználók, főként az iv. heroinfogyasztók közül évente a fővárosban 0,5 százalék hal meg drogtúladagolás következtében. Ennek oka elsősorban az, hogy alkalmanként új "cucc" jelenik meg a piacon, melynek tisztasága nagyobb, mint a megszokott. Az előre megfontolt "aranylövés" ritka. Első iv. heroinhasználat azonban igen magas rizikóval bír. Több drogbeteg próbál meg direkt kórházba kerülni, melynek oka szociális státusuk (hajléktalanok), lehetőség a gyógyszerlopásra, illetve a betegtársak meglopására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.