BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aki egyenruhát visel, tartozik valahová

A kora ősszel megrendezett toborzónapok révén javult a honvédség megítélése a fiatalok körében - derül ki az eseménysorozat egyik vidéki állomásán megkérdezettek válaszaiból. A közösséghez tartozást erősíti az egyenruha viselése, s nem igaz az a megállapítás, hogy "a katonaság csak mások szívatásából áll" - vélik a fiatalok.

Jó fogadtatásra találtak a fiatalok körében az elmúlt hetekben-hónapokban megrendezett toborzógyakorlatok - derül ki az eseménysorozat egyik állomásán részt vettek véleményeinek öszszegzéséből, amelyet a honvédelmi tárca megbízásából a Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht. készített. Arra a kérdésre, mit mondanak el barátaiknak a rendezvényről, a válaszadó fiatalok közel 70 százaléka válaszolta, hogy "inkább jót", 32 százalékuk mondta, hogy "jót is, rosszat is", s csupán 1 százalékuk közölte, hogy "inkább rosszat".

A gyakorlat két szaktárca - a Honvédelmi Minisztérium és a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium - összefogása révén valósult meg. A cél az volt, hogy a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyeit javítsák azáltal, hogy a voltaképpen állásbörzeként is szolgáló toborzónapok keretében bemutatják, milyen az élet a hivatásos hadseregben.

Mint ismeretes, az önkéntes haderőre áttéréshez 2006-ig évente mintegy 5-6 ezer fő hivatásos és szerződéses katona munkába állítására van szükség, hiszen a kormány alapelvként rögzítette, "a sorkatonai szolgálatot békeidőben csak önkéntes vállalás alapján, hivatásként vagy szerződéses viszonyban kell ellátni". 2006-ot követően évente 4 ezer hivatásos és szerződéses katona szolgálatba állítása lehetséges. Vagyis védelmi és foglalkoztatáspolitikai szempontból egyaránt fontos feladat lesz az önkéntes haderő kiépítése.

Úgy tűnik, az eseményre meghívott, munka nélküli fiatalok részéről lesz, illetve már van fogadókészség a bakaéletre: a toborzógyakorlaton megjelentek közel 30 százaléka mutatott érdeklődést a szerződéses katonai szolgálat iránt, közöttük feltűnően magas arányt, 40 százalékot képviseltek a nők.

Azoknak a fiataloknak, akik szerződéses katonának állnának, a 61 százaléka úgy vélekedik, hogy a döntésben nagyon fontos szempont a honvédség által felkínált jövedelmi viszony, s 55 százalékuk szerint nagyon fontosak a különböző juttatások is. A válaszadók 47 százaléka tartja kiemelt jelentőségűnek a karrierépítés lehetőségét a seregben.

A "biztos megélhetést" és "kiszámítható jövőt" ígérő honvédség megítélését vélhetően tovább árnyalta a toborzónap: az ott látottak-hallottak alapján a válaszadók 23 százalékának lényegesen javult, 43 százalékának javult, 31 százalékának nem változott a honvédségről alkotott véleménye. Két százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az esemény hatására romlott a katonasággal kapcsolatos megítélése. A válaszadó fiatalok 60 százaléka szerint egyáltalán nem igaz az az állítás, hogy a katonaság csak mások "szívatásából" áll. A fiatalok szerint a közösséghez tartozás érzését is erősíti a honvédség: túlnyomó többségük (68 százalék) vélekedett úgy, hogy ha egyenruhát visel, tartozik valahová. Közel 30 százalékuk szerint nem igaz, hogy csak az az igazi férfi, aki már volt katona, 40 százalékuk viszont éppen ennek ellenkezőjét állítja. Azzal a két megállapítással, miszerint "szerződéses katonának lenni kifizetődő", valamint "a katonaság életre nevel", 43-43 százalékuk ért teljes mértékben egyet.

A meghívottak majdnem 90 százaléka először vett részt toborzógyakorlaton vagy más katonai rendezvényen, és szívesen elmennének hasonló eseményre máskor is. Tíz százalékuk számára szintén a szeptember végi nyílt nap jelentette az első katonai rendezvényt, ám ők a jövőben nem vennének részt ilyen eseményen.

Ami a jövedelmekkel szemben támasztott elvárásokat illeti, a katonának álló fiataloknak vélhetően nem kell majd csalódniuk. A szerződéses katonák fizetésének összegét a mindenkori köztisztviselői alap, valamint az egyes beosztásokhoz és rendfokozatokhoz meghatározott szorzószá-mok alapján számolják ki. Jelenleg a legalacsonyabb, őrvezetői beosztásban foglalkoztatott szerződéses katonák alapilletményének összege bruttó 82 500 forint. Az őrmesterek bruttó 103 950 forintos alapilletményre jogosultak, míg a legalacsonyabb tiszti rendfokozattal bruttó 138 600 forint érhető el. Az összeget különféle pótlékok és utazási költségtérítés egészíti ki, továbbá a szerződéses katonák a rendfokozatuknak megfelelő laktanyai vagy szálló-, illetve garzonelhelyezésre, valamint tizenharmadik havi illetményre is jogosultak. Emellett a szerződéses állományban lévőket - szolgálati idejük lejártakor - leszerelési segély illeti meg. Ennek összege a szerződéses szolgálatban ténylegesen eltöltött idő alapján változik, legmagasabb összege az alapilletménynél valamivel magasabb havi távolléti díj huszonnégyszerese lehet. A szerződéses katonák évi 25 nap alapszabadságban részesülnek, ami a szolgálati idő növekedésével, valamint a katonai előmenetellel párhuzamosan növekszik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.