Biztonságban a vesebetegek
Az emberiség történetében először a művesekezelés tette lehetővé egy életfontosságú szerv kiváltását, hogy az ember tovább élhessen, ma már évtizedekkel. A nyolcvanas évek második feléig a vesebeteg és a kezelőszemélyzet azért küzdött, hogy a dialízisre szoruló - az akkori szűk kapacitás mellett - kezeléshez jusson, ami számára az életben maradás lehetőségét jelentette. Tizenöt éve szűntek meg azok a bizottságok, amelyek a művesekezelésre váró betegeket osztályozták. Akkor a döntéstől függően egyesek életben maradhattak, az elutasítottaknak viszont megpecsételődött a sorsuk. Ma mindenki megkapja a szükséges kezelést, hiszen a szörnyű helyzet kikényszerítette, hogy a nyolcvanas évek közepére legalább minden megyében legyen műveseállomás.
Az állami egészségügy azonban nem tudott lépést tartani az egyre növekvő igényekkel, a kezelésre szorulók számának folyamatos emelkedésével, ami világszerte jellemző. A valamennyi végstádiumú vesebeteg ellátásának kötelezettsége, az ezzel járó jelentős anyagi ráfordítás, az egy kezelésre jutó anyag, víz, elektromos áram és a személyzet költségének pontos kiszámíthatósága miatt a dialízisszolgáltatást külföldön és hazánkban is egyre nagyobb hányadban privatizálták. Magyarországon szintén a magánosítás által biztosított, gyors ütemű kapacitásnövelés teremtette meg minden művesekezelésre szoruló számára az életben maradás lehetőségét.
A privatizációval indult menynyiségi és minőségi fejlődés egyik meghatározó szereplője az idén tízéves jubileumát ünneplő Fresenius Medical Care Dialízis Center Kft. Az elmúlt évtized történetéből csupán néhány jellemzőt említek. Ilyen például a kezelésekhez szükséges, minden alkalommal 120 liternyi tiszta, fertőző ágensektől mentes víz biztosítása, a milliliterre pontos folyadékeltávolítás, a dializálás lelkét jelentő művese-kapillárisok technikai fejlesztése és "szervezetbaráttá" tétele. De idetartozik az új dialíziseljárások kidolgozása, a biztonság fokozása, a higiénés előírások szigorítása, a kezelés pontos menetrendjének és eljárási szabályainak standardizálása, a minőségbiztosítási elemek rendszeres, nemzetközi szintű ellenőrzése és számonkérése, a dolgozók folyamatos továbbképzése. Az átfogó fejlesztés eredményeként betegeink ellátása és életminősége jelentősen javult. A magánszállító szolgálatoknak köszönhetően ma már nem kell betegeinknek órákat, fél napokat várakozni a hazajutásra.
Tehát a dialízis privatizációja a rengeteg gonddal küszködő magyar egészségügy sikertörténete, akár a betegek, akár a finanszírozást végző OEP szemszögéből nézzük. Európa egyik legalacsonyabb térítési díjából világszínvonalú ellátást nyújtunk. Általános tanulság: a további privatizációt is csak megfelelő keretek között, a betegek és az egészségügyi dolgozók jogait garantálva, a minden betegre és betegségre kiterjedő ellátási kötelezettséget biztosítva, szigorú szabályokkal körülbástyázva szabad végrehajtani.
Betegeink számára a sok egyéb kötöttség és betartandó életmódszabály mellett az egyik legnehezebben elviselhető érzést a géphez és helyhez, mondhatnám úgy, a röghöz kötöttség jelentette és részben jelenti. A kapacitás folyamatos fejlesztésével legalább ezt sikerült megszüntetni. Kezeltjeink a Szentes-Sátoraljaújhely-
Miskolc-Ózd-Salgó-tarján-Eszter-gom-Sopron-Nagykanizsa-Pécs-Szigetvár-Hódmezővásárhely által határolt körön belül már 22 FMC dialízisközpontban részesülhetnek magas szintű ellátásban. Így az ország bármely részébe utazhatnak, akár egyedül, akár családjukkal vagy barátaikkal kirándulni, üdülni. Csupán egy előzetes jelentkezés szükséges, és elérhető közelségben megkapják a számukra nélkülözhetetlen művesekezelést.
Munkatársaink tájékoztatják az érdeklődőket, hogy úti céljuk környékén hol áll rendelkezésükre FMC, Euro-Care vagy Gambro dialízisközpont. A magán- és az állami szolgáltatók által működtetett állomások között kiváló partneri kapcsolat épült ki. Készséggel fogadjuk egymás "vendégbetegeit". A CAPD-s dializáltaknál nemcsak a helyhez, hanem a géphez való kötöttség is megszűnt, hiszen ők otthonukban, illetve nyaralás vagy "telelés" közben bármelyik központban megkaphatják a számukra szükséges napi 8 liter dializálóoldatot. Esetükben ugyanis gép nélkül, a hashártyán keresztül történik a salakanyagok eltávolítása.
Ma már az országhatárok sem jelentenek különösebb akadályt. A külföldre készülő beteg a megyei egészségbiztosítási pénztárnál, illetve az OEP nemzetközi főosztályán tájékozódhat arról, hogy melyik országban, hol, és milyen anyagi feltételekkel részesülhet dialízisellátásban. Sajnos, még csak Ausztriával és Németországgal született egyezmény a művesekezelések kölcsönös ingyenességéről. Ezért betegeink külföldi utazásának elsősorban anyagi korlátai vannak, pedig nagyon szeretnénk, ha legalább annyian mehetnének, ahányan külhonból érkeznek hozzánk.
A minél több mozgás, az utazás, a kirándulás, az élmény a dializáltak számára különösen fontos (lenne), ezért orvosként javaslom, aki teheti, éljen a bővülő lehetőségekkel. Ilyenkor még az apróbb "kihágás", esetleg egy-két deci jó bor is megengedhető, ezt majd a kezeléssel korrigáljuk. Csak a diétás korlátozások betartására ügyeljenek.
