A betegségek gyógyítása csak tűzoltás

Az Országgyűlés ez év tavaszán határozatba foglalta az "egészség évtizedének Johan Béla nemzeti programját". Nem előzmények nélküli ez, hiszen az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) észlelve a magyar lakosság egészségi állapotának romló tendenciáit, már a kilencvenes évek első felében kezdeményezte egy átfogó egészségmegőrző program megalkotását. Hosszas előkészületeket követően végül is az előző kormány 2001-ben elfogadott egy a mostanihoz hasonló szándékú és szerkezetű programot.

Fontos az, hogy az egészségügy, s ezen keresztül a kormányzat végre felismerje azt, hogy a betegek, a betegségek gyógyítása már csak "tűzoltás". Szemléletbeli változást fejezhet ki az, hogy a népegészségügyi program elfogadásával és következetes megvalósításával az egészségesekre, az egészség megtartására fordulhat a figyelmünk. A tűzoltásnál ugyanis sokkal fontosabb, hogy egyáltalán ne legyen tűz, amit nagy fáradsággal és költséggel kell eloltani! A betegségek gyógykezelésénél hatékonyabb lenne, ha a megelőzés, a prevenció minél szélesebb körű érvényesítése révén egyre kevesebben betegednének meg. Ennek a gondolatnak a jegyében például az ókori Kínában az orvosokat akkor díjazták, ha a rájuk bízott emberek egészségesek maradtak. Az is igaz, hogy ha valamelyik előkelőség megbetegedett, az a fejükbe kerülhetett.

Sajnálatos módon a magyar lakosság megbetegedési adatai oly mértékben rosszabbodtak, hogy a legszélesebb körű és leghatékonyabb betegségmegelőző programok segítségével is évtizedekbe kerülhet, amíg érzékelhetővé válik a megbetegedések számának csökkenésében vagy a meghosszabbodott életévekben a javulás. Különösen igaz ez a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségekre, amelyek a legjelentősebb szereppel bírnak a magyar lakosság halálozási mutatóinak az alakulásában. Ezeknél a betegségeknél ugyanis hosszú éveken keresztül hatnak azok az életmódbeli egészségkárosító hatások, a helytelen táplálkozásból, elhízottságból, a káros szenvedélyekből, az alkohol mérték nélküli fogyasztásából és a dohányzásból eredő hatások, amelyek szerepet játszanak a betegségek kialakulásában. Annál indokoltabb tehát, hogy megtörténjék végre a változás, a betegségcentrikus egészségügyet váltsa fel az egészségre orientáló ellátás. Ezt fogalmazza meg a népegészségügyi program, amikor meghatározó értékként deklarálja az egészséget mint alapvető emberi jogot, kihangsúlyozza az egyenlőtlenségek csökkentésének és a szolidaritásnak a jelentőségét, az egyének, a csoportok, az intézmények és a közösségek részvételét és felelősségét az egészség fejlesztésében.

Tény ugyanis, hogy a jó egészség elsősorban nem az egészségügyi szolgálaton, vagy az orvosokon múlik. Az egészségügy csak mintegy 15 százalékban felelős a lakosság egészségéért. Döntően az életmód, közvetlen környezetünk, a család, az iskola, a munkahely, a lakóhely határozza meg az emberek egészségi állapotát.

A daganatos betegségek viszszaszorításában különösen nagy jelentősége van a megelőzésnek. A különböző daganatféleségek kialakulásában több tényező mellett általában meghatározó szerepe van valamilyen, az életmóddal összefüggésbe hozható rizikótényezőnek. Ilyenek például a gyomor- és bélrendszeri daganatok kialakulásában a helytelen táplálkozási szokások (füstölt termékek túlzott fogyasztása, vagy rostokban szegény táplálék), a májdaganatok gyakorisága a mértéktelen alkoholfogyasztás következtében és a dohányzás szerepe a tüdő és a gégerák kialakulásában. A leghatékonyabb az elsődleges megelőzés lenne, vagyis az, ha ezeket a már ismert rákkeltő tényezőket ki lehetne iktatni az emberek életmódjából. Másodlagos megelőzésnek azt nevezzük, amikor a már kialakult, de még kezdeti stádiumú, tüneteket még nem okozó betegséget valamilyen szűrővizsgálattal fedezzük fel. A népegészségügyi program a daganatos betegségek megelőzésének mindkét formáját kiemelten, jelentőségüknek megfelelő súlylyal tárgyalja.

A daganatos betegségek között számaránya és a gyógyítás szerény lehetősége miatt vezető szerepe van a tüdőráknak. Magyarországon évente mintegy nyolcezer ember hal meg ebben a betegségben. Nemzetközi öszszevetésben hazánk sajnálatosan az első helyen áll a tüdőrák-halálozás tekintetében. A tendenciákat illetően azokban a fejlettebb országokban, ahol már korábban hatékony intézkedéseket foganatosítottak a dohányzás visszaszorításának érdekében, már jelentkeznek ennek hatásai a megbetegedések számának a csökkenésében. Ugyanakkor jellemző, hogy a kelet-európai, volt szocialista országokban folyamatosan romlanak az epidemiológiai mutatók. Ez is jelzi a több évtizedes mulasztást az egészségmegőrzés területén.

A dohányzás kórokozó szerepét igazolja a tüdőrák kialakulásában sok egyéb bizonyíték mellett az is, hogy a nőknek a dohányzási szokások terén történő "emancipációját" követően a nők körében is növekedni kezdett a tüdőrákban megbetegedettek aránya. Addig, amíg korábban négyszer több férfi betegedett meg ebben a betegségben, ma ez az arány már csak két és félszeres. Különösen a nyolcvanas évek vége, a kilencvenes évek eleje óta figyelhető meg az a tendencia, hogy a férfiak körében már nem, ugyanakkor a nők körében egyre meredekebben emelkedik az újonnan felfedezett betegek száma. Annak érdekében, hogy az elkövetkező években, évtizedekben már ne romoljanak tovább a tüdőrák epidemiológiai mutatói, hatékonyabban kell fellépnünk a dohányzás visszaszorításáért. Oktatásnak, egészségügynek, a médiának egyaránt ki kell vennie ebből a részét! Jó példa van bőven, hiszen éppen most kívánunk csatlakozni egy olyan közösséghez, amelynek tagjai már több-kevesebb sikerrel megvívták ezt a csatát.

Az életmódbeli változások, a dohányzás visszaszorítása biztosan hatékony módszer, de csak évek, évtizedek elteltével mérhetőek le a kedvező hatások. Mit tehetünk annak érdekében, hogy már most, a közeljövőben is javuljanak a kedvezőtlen halálozási mutatóink?

A tüdőrák ma még a kevésbé gyógyítható megbetegedések közé tartozik, egyedül a betegség korai stádiumában történő operáció jelentheti a gyógyulás reményét. Napjainkban azonban a betegeknek - nemzetközi viszonylatban is - csak az egynegyedét lehet sikeresen megoperálni. Ahhoz, hogy ez a szám növekedjen, több beteget kellene szűrővizsgálattal a betegség még tüneteket nem okozó, korai stádiumában felfedezni. A sokat kritizált, mellkasi röntgenvizsgálattal történő tüdőszűrés is segíthet ebben. Magyarországon a hatvanas években a tuberkulózisban szenvedő betegek korai felfedezésének érdekében vezették be az általános lakosságszűrést. A hetvenes években évente mintegy hétmillió ember vett részt mellkasi röntgenvizsgálattal történő tüdőszűrésen. Ez azt jelentette, hogy gyakorlatilag a teljes felnőtt lakosságot átszűrték. Ez a szám napjainkban már csak négymillió évente, ráadásul nagy valószínűséggel éppen azok nem mennek el szűrővizsgálatra, akiknek erre a legnagyobb szükségük lenne, vagyis a hajléktalanok és a rendszeresen dohányzók. Itt kell kritikusan megjegyezni, hogy az egyébként minden elemében korszerű népegészségügyi program éppen a tüdőszűrésekkel, a tüdőrákszűréssel kapcsolatosan elutasító álláspontot képvisel, ami megnehezítheti a vizsgálatoknak a jövőbeni szorgalmazását. Itthon annak ellenére folytatódnak az inkább presztízsérdekekre, mint szakmai érvekre utaló viták, hogy nemzetközileg már hangsúlyozzák a tüdőrákszűrés jelentőségét. A jogos polémia nem a tüdőrákszűrés értelméről, hanem annak hatékony módjairól zajlik a világban.

A számok beszélnek. Addig, amíg 1970-ben a tbc-s és tüdőrákos betegeknek mintegy felét szűrővizsgálattal fedeztük fel, ma ez az arány a betegek egyharmada. Más kérdés, és a szűrővizsgálatok jelentőségére utal, hogy ez az egyharmad abszolút számban több, mint a korábbi 47 százalék (1200-2050). Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a tüdőrákban megbetegedetteknek csak kevesebb mint az egy százaléka fiatalabb negyvenévesnél, akkor érthető a tüdőgyógyászati szakmai kollégium javaslata. Legyen kötelező a negyvenévesnél idősebb, rendszeresen dohányzók évenkénti mellkasi röntgenvizsgálattal történő szűrővizsgálata. Az is igaz, hogy ennek érdekében korszerűsíteni kell a szűrővizsgálatokra szolgáló röntgenkészülékeket. A legmegfelelőbb szakmailag és technikailag a digitalizálható felvételek készítésére alkalmas készülékek telepítése lenne. A jelenlegi mintegy 180 szűrőállomás helyett negyven-ötven korszerű készülékkel megoldható lenne a teljes lakosság rizikócsoportos tüdőrákszűrése.

Mit tehetünk azokért a betegekért, akiknek olyan stádiumban fedezik fel a betegségét, amikor már nem kerülhet sor a műtétre? Őket gyógyszeres (kemoterápiás) és sugárterápiás módszerekkel kezelhetjük. Itt már nem beszélhetünk gyógyulásról, csak az élet meghoszszabbításáról és a tünetek, a panaszok enyhítéséről. Az esetek egy részében emiatt a kezelésnek az úgynevezett relatív vagy viszonylagos szükségszerűségéről beszélhetünk csak. Az orvosnak joga és kötelessége mérlegelni a kezelés elkezdését. Figyelemmel kell lennie a betegség típusára és kiterjedésére, a beteg korára, általános állapotára és esetleges egyéb betegségeire, s mindenekelőtt a beteg hajlandóságára. Ezek a kezelések sokszor komoly mellékhatásokkal, kellemetlenségekkel is járnak. Ne ártsunk, ha segíteni már nem tudunk!

Magyarországon a betegek természetesen a korábbi években is hozzájutottak azokhoz a gyógyszerekhez, amelyeket világszerte alkalmaznak a tüdőrák gyógykezelésében. Ezek a szerek a betegek számára ingyenesek. Mérsékelte azonban az elmúlt években az orvosok terápiás aktivitását az, hogy meglehetősen bonyolult adminisztrációt követően, és sokszor hetekig tartó várakozás után jutottak hozzá a készítményekhez. Ezért jelent előrelépést az, hogy ebben az évben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nagymértékben egyszerűsítette az adminisztrációt. Létrehozta a tüdőrák esetében is az úgynevezett különkeretes finanszírozást, ami más daganatok esetében már évek óta jól bevált (például a mellrák, vagy petefészekrák esetében). Ezekkel a korszerű készítményekkel a hagyományosan alkalmazott szerekhez képest a daganat méretbeli csökkenése megduplázódik a terápiás választ illetően. Sajnos a betegek életének a meghosszabbodása már nem ennyire kedvező, de így is élettartam-meghosszabbodást tapasztalhatunk, és javul a betegek életminősége. Elérhetjük azt, hogy a betegeknek fokozatosan csökken a félelme a kezelésekkel szemben.

Az Országos Egészségügyi Pénztár évente mintegy 6-700 millió forintot fordít a tüdőrákos betegek korszerű, kemoterápiás szereinek finanszírozására. Ehhez járulnak a kórházi költségek, a kontrollvizsgálatok és az esetenként szükséges kiegészítő, támogató gyógyszerek költségei. Túl az egészségmegőrzés emberi oldalán, ezek a számok is jelzik azt, hogy mennyire fontos, és mondjuk ki, költséghatékony tevékenység a betegségek megelőzése.