Csökkenthetők a magas vérnyomás szövődményei
A magas vérnyomás által leginkább károsított célszerveink közé tartozik a szív, az agy, a vese, a szem és teljes érrendszerünk - hogy csak a fontosabbakat említsük. Ez a többi szív-ér rendszeri kockázati tényezővel - például túlsúly, cukorbetegség, emelkedett vérzsír- és koleszterinszint, mozgásszegény életmód, stressz, dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás stb. - együtt olyan súlyos betegségek kialakulásához vezethet, mint a szívinfarktus, szívritmuszavar, szélütés, veseelégtelenség, érszűkület, látásvesztés vagy korai öregedés. Gyakoriságukat és fontosságukat tekintve ezen állapotok közül azonban kiemelkednek a szív- és idegrendszeri történések, melyek közvetlen életveszélyes állapotot idézhetnek elő. Hazánkban évente körülbelül 40 ezer stroke (gutaütés, szélütés) fordul elő. Ezeknek a betegeknek a 71 százaléka magasvérnyomásos, azaz mintegy 28 400 hipertóniás beteg kap stroke-ot. Évente közel 18 ezer ember hal meg szélütés, agyvérzés következtében. A stroke miatt kórházi ápolásra felvett betegek 12-18 százaléka 1, 25-30 százaléka 1 éven belül hal meg. Nem feledkezhetünk meg azokról a betegekről sem, akik életben maradnak, de maradandó károsodást szenvednek (pl. bénulás, beszédzavar), és rokkanttá válva gyakran életük végéig ápolásra szorulnak. A betegség nem válogat, nemcsak az idősebb, de a fiatalabb korosztályból is szedi áldozatait.
Magyarországon az Európai Unió országaihoz képest rendkívül magas a fiatalabb, munkaképes korosztályban a stroke előfordulása: az Európai Unióban százezer, 50 év alatti lakosra számítva évente 8-10-en kapnak stroke-ot, míg Magyarországon nők esetén 40-en, férfiak esetén 60-an!!! A költségvonzat is óriási, a fejlett országokban az egészségügyi kiadások 5 százalékát teszi ki.
Magától értetődő a kérdés, hogy a kockázati tényezők ellensúlyozása, a magas vérnyomás csökkentése képes-e ellensúlyozni e súlyos következményeket, mérsékli-e a szövődmények kialakulását. A válasz egyértelmű igen. Összességében több tízezer pácienst magába foglaló, átfogó nemzetközi vizsgálatok eredményei bizonyították, hogy a diasztolés vérnyomás - azaz a "perérték" - akár csak 5-6 Hgmm csökkentése is - tekintet nélkül az alkalmazott gyógyszerek típusára - képes a szívinfarktus gyakoriságát mintegy 16-20 százalékkal, az agyi történésekét pedig akár 36-40 százalékkal is mérsékelni! Ezek nagyon fontos eredmények. Nemcsak azért, mert a számok mögött megmentett emberéletek vannak, hanem azért is, mert bizonyságot jelentenek, hogy van értelme a magas vérnyomás elleni terápiás erőfeszítéseknek.
Az eddigi tanulmányok azt már bebizonyították, hogy kezelni kell a magas vérnyomást, de arra a kérdésre eddig nem adtak választ, hogy a vérnyomáscsökkenés ténye önmagában magyarázhatja-e a kedvező eredményeket, van-e jelentősége annak, hogy milyen hatóanyagú gyógyszerrel kezeljük a hipertenziót. A megbízható, tudományos alaposságú választ a közelmúltban adta meg egy átfogó nemzetközi vizsgálat, a LIFE (Losartan Intervention for Endpoint Reduction in Hypertension).
A tanulmány közel 5 évig két vérnyomáscsökkentő hatóanyag szív-ér rendszeri történésekre gyakorolt hatását hasonlította össze 9193 betegben, akiket 7 ország 945 vizsgálati központjában kezeltek. A betegek olyan magas vérnyomásos páciensek voltak, akikben már kimutatható volt a szívizom kóros mértékű tömeggyarapodása is, azaz e vonatkozásban is a fokozott kockázatúak közé tartoztak. Két, közel azonos létszámú csoportot képeztek, és vizsgálati végpontként a szív-ér rendszeri történések összességét, illetve azok összetevőit (szívinfarktus, szívelégtelenség, bármilyen szívbetegséggel kapcsolatos halálozás, agyi történések) elemezték. A betegek egyik csoportját egy olyan, hagyományosnak tekinthető, úgynevezett bétablokkoló hatóanyaggal - atenolollal - kezelték, mely korábban már több alkalommal bizonyította vérnyomáscsökkentő tulajdonságát és emellett a szövődmények hatékony csökkentésének képességét. A betegek másik csoportja a magas vérnyomás elleni gyógyszerek egyik legmodernebb képviselőjét, úgynevezett AT1 receptorblokkolót, lozartánt kapott. Az AT rövidítés az angiotenzin II molekulára utal, melynek mai tudásunk szerint a magas vérnyomás kialakulásában, a célszervi szövődmények létrejöttében kulcsszerepet tulajdonítanak.
Alapvető célkitűzés volt a vérnyomás 140/90 Hgmm alá csökkentése, hiszen ennek kedvező hatása már bizonyított tény. A LIFE egyedi sajátosságát éppen az adta, hogy az ellenőrző csoportot is egy bizonyítottan hatékony szerrel kezelték, tehát a vizsgálat kimenetelét nem lehetett előre megjósolni. Természetesen sem az orvosok, sem a betegek nem tudták, hogy melyik terápiás csoportba tartoztak.
A vizsgálat lezárásakor a vérnyomáscsökkenés mindkét csoportban lényegében azonos mértékű volt, tehát az eredmények értékelésekor mindkét hatóanyag azonos "eséllyel" indult. Az öszszesített eredmények - szívbetegséggel kapcsolatos halálozás, agyi katasztrófák, gutaütés, szélütés - vonatkozásában a lozartánnal kezelt csoportban 13 százalékkal nagyobb kockázatcsökkenés volt kimutatható az atenololterápiához képest. A halálos és nem halálos agyi katasztrófák számát vizsgálva a lozartán alkalmazása még nagyobb, további 25 százalékos kockázatcsökkenést eredményezett. E vonatkozásban a kedvező hatás még jelentősebb, 40 százalék volt, ha a hatást az úgynevezett izolált szisztolés hipertóniás csoportban elemezték, mely szélütés tekintetében az átlagnál is sokkal jobban veszélyeztetettebb. Ilyenkor a vérnyomásnak csak a felső (szisztolés) értéke magas. Ezek a betegek egyébként főleg az idősebb korosztályból kerülnek ki.
Mivel különösen fokozódik a szív-ér rendszeri történések veszélye, ha a hipertenzióhoz cukorbetegség is társult, ezeket a betegeket külön is megvizsgálták a LIFE-tanulmányban. A cukorbetegek - különösen a 2-es típusú, vagy más néven időskori cukorbetegek - mintegy 80 százalékának egyben magas vérnyomása is van, fenyegetettségük óriási, háromnegyedük agyi katasztrófa következtében hal meg. Az AT1 blokkolóterápia kedvező hatása azonban nem csupán az agyi katasztrófák kockázatának csökkenésében nyilvánult meg a LIFE-tanulmányban, de összességében a teljes halálozás veszélye is 39 százalékkal csökkent, azaz a vizsgálat öt éve alatt 41 beteggel kevesebb halt meg, mint a hagyományos szerrel kezelt csoportban, ahol a magas vérnyomás elleni kezelés hasonlóan jól lecsökkentette a vérnyomást. A hirtelen szívhalál kockázata pedig átlagosan 51 százalékkal mérséklődött, ami kiemelkedő, hiszen minden második cukorbeteg elkerülte a váratlan végzetes kimenetelt!
Amellett, hogy az AT1 receptorblokkoló lozartán azonos vérnyomáscsökkenés mellett is nagyobb célszervvédelmet biztosított, a betegek jobban is tolerálták e terápiát, melyet az is igazolt: e csoportban szignifikánsan kevesebb esetben volt szükséges a kezelés megszakítása.
A LIFE-vizsgálat korábban nem ismert, új tanulságokat szolgáltatott. Bebizonyította, hogy a vérnyomáscsökkentésen "túl" az AT1 receptorblokkoló szer-nek olyan kedvező hatásai vannak, melyekkel az eddig használt vérnyomáscsökkentők nem rendelkeznek, és ez a tulajdonság nem mérhető Hgmm-ekben. Nemcsak az angiotenzin II hatásának gátlásáról lehet szó, hiszen az angiotenzin I konvertáló, enzimbénító kezelés ugyanezt eredményezi, de mégsem mutatható ki a végpontok vonatkozásában plusz védőhatás. Ezek alapján joggal feltételezhető, hogy a LIFE-vizsgálatban elért kedvező eredmények az alkalmazott lozartán hatóanyag molekulaspecifikus hatásaival magyarázhatóak. Erre utalhat a szernek a vizeletben fokozott húgysavürítést okozó aktivitása is, mely a többi AT1 blokkoló adásakor nem észlelhető.
A LIFE-vizsgálat tapasztalatai a magas vérnyomás kezelésében szemléletváltás szükségességét jelzik: a korszerű vérnyomáscsökkentő terápiában olyan gyógyszert kell alkalmazni, mely a vérnyomás csökkentésén túlmenően a szív-ér rendszeri szövődmények bekövetkeztét is a leghatékonyabban lecsökkenti.
