BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egészségügyi centrum jön létre

Hamarosan elkészülnek az MH Központi Honvéd Kórház kivitelezési tervei, amelynek teljes rekonstrukciójára 17 milliárd forintot irányzott elő a Honvédelmi Minisztérium (HM). Jelenleg a kivitelező pályáztatása folyik, majd az ősz legfontosabb teendőjeként a területet átadják a nyertes cégnek, amely elkezdi a betegellátó rész modernizációját. A kivitelezési pályáztatás lezárása, valamint a terület átadása szeptember végére várható, a betegellátó részt 2005 októberére kell elkészíteni. A munkálatoknál eddig az állapotfelmérés, valamint két magyar cég - a bonyolító Oviber Kft., valamint a tervező Kortex Kft. - kiválasztása történt meg. A tervezett költségvetésből eddig a bonyolítót és a tervezési munkák díjait fizették ki.

A beruházás végére a kórház alkalmas lesz a főváros észak-pesti részének komplett sürgősségi ellátására. Emellett megfelel majd a NATO szövetségi szerződésben meghatározott katona-egészségügyi feladatok teljes körű biztosítására is.

A rekonstrukció befejezésével egyidejűleg kialakul az ún. honvéd egészségügyi centrum (több jelenlegi intézet összevonásával), mely átöleli majd a prevenciótól az egészségügyi szakkiképzésen keresztül a betegellátás teljes vertikumát. Az orvostovábbképzés, illetve a speciális orvosképzés feladatainak ellátására, biztosítására az eddig végzett ez irányú tevékenységek megtartása mellett a kialakítandó egészségügyi centrum új infrastruktúrájával magasabb színvonalú oktatási körülményeket is lehetővé tesz majd.

A haderőreform egészségügyi részénél a másik legkomolyabb megoldandó probléma a csapatoknál a NATO-elvek szerinti egészségügyi struktúrák feltöltéséhez szükséges szakképzett személyi állomány megszerzése. A Magyar Honvédség más szervezeteinek személyi állományához hasonlóan az egészségügyiek létszáma is csökkent: míg a 90-es évek közepén a honvédegészségügy központi tagozatában (kórházak, rehabilitációs intézetek) mintegy 3600 fő dolgozott, ez mára 2400 főre csökkent. Ők dolgoznak a központi honvéd-kórház mellett a kecskeméti repülőkórházban, a három rehabilitációs intézetben (Verőce, Hévíz, Balatonfüred), valamint a Fővárosi Egészségvédelmi Intézetben és az Egészségügyi Kiképző Központban. Ez a kettő a központi kórházzal együtt alkotja majd 2007-re az új centrumot. Az elmúlt évtizedben felszámolták a győri és a pécsi honvédkórházat, ezek mellett országszerte több helyőrségi egészségügyi anyagraktárakat is megszüntettek.

A haderő-fejlesztési feladatok között fontos új egészségügyi képességek kiépítése is szerepel. Ilyenek a légi-egészségügyi kiürítőképesség, az egészségügyi vezetési és informatikai rendszer kiépítése, valamint biológiai anyagok kimutatásával és azonosításával kapcsolatos gyors diagnosztikai vizsgálóképesség megteremtése, amelyeket a HM a haderőreform keretében kíván megoldani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.