Elérhető hitelkeret
A legalább már egy éve működő kisvállalkozások, egyéni vállalkozók ideális eszköze lehet a Széchenyi kártya, amelynek segítségével az érintettek egyszerűsített eljárással szabad felhasználású, likviditási problémákat kezelő hitelhez juthatnak - derül ki a kártyát ismertető internetes honlapon (szkartya.hu) lévő tájékoztatóból. A hitel felvételét megkönynyíti, hogy a Hitelgarancia Rt. nagymértékben - a hitelkeret és kamat összegének 73 százalékának erejéig - készfizető kezességet vállal. A legfeljebb 10 millió forint összegű folyószámla-hitelkeretet a programban részt vevő kereskedelmi bankok biztosítják a vállalkozások számára, így a hitelintézeteknek lehetősége lesz rá, hogy megismerjék a vállalkozásokat, és ennek alapján a jövőben esetleg más hitelezési és banki termékekkel is segítsék őket szakmai, üzleti céljaik megvalósításában.
A Széchenyi kártyát igénylő vállalkozók szabadon választhatják meg, hogy a konstrukcióban részt vevő hitelintézetek - Magyar Külkereskedelmi Bank, OTP Bank, Erste Bank, Volksbank, illetve a konstrukcióban részt vevő takarékszövetkezetek - közül melyikhez kívánnak fordulni. A Széchenyi kártyás vállalkozások a futamidő lejártakor a jelenlegi hitelkeretük legfeljebb kétszeresét igényelhetik, a kártyát nélkülöző vállalkozások pedig 5 millió forint feletti hitelkeretet csak a választott hitelintézet ajánlása alapján igényelhetnek.
A hitelkeret megnyitásával egy időben a vállalkozások, vállalkozók egy MasterCard Standard típusú bankkártyát kapnak, mellyel bárhol, bármikor igénybe vehetik a részükre megnyitott hitelkeretet fizetés, vásárlás vagy készpénzfelvétel céljára, anélkül hogy ezen fizetési tranzakciók miatt külön el kellene menniük a számlájukat vezető bankfiókba.
A bankok által megnyitott, a Széchenyi kártyához kapcsolódó folyószámláról átutalásokat is lehet kezdeményezni, illetve a vállalkozás részére befolyó összegek is jóváírhatók. A bankok a folyószámlához való hozzáférés céljából kényelmes megoldásokat kínálnak a vállalkozóknak elektronikus banki terminálok formájában, melynek igénybevételével a számlához akár a vállalkozó saját irodájából vagy otthonából is hozzáférhet.


