Ágazati tudásmenedzsment

Évente 44 000-98 000 (!) elkerülhető, felesleges halálozással számol az USA területén, melyek gazdasági kárai akár az évi 29 milliárd dollárt is elérhetik - olvasható a US Institute of Medicine beszámolójában! Több ember hal meg emberi tévedés következtében az USA-ban, mind közlekedési balesetben, mellrákban vagy AIDS következtében.

Ha az adatokat kiindulásként elfogadjuk, és feltételezzük, hogy a magyar egészségügy tudása nem kisebb az amerikainál (!), akkor ez hazánkban évente 1700-3700 elkerülhető halálozást jelent. (Ennek közvetlen költségei az egészségügyi rendszerek eltérő költségstruktúrája miatt nem konvertálhatók egyszerűen, csak becsülhetők, de biztosan több milliárd forintot jelentenek, a fájdalmas humán veszteségeket és a közvetett költségeket nem is említve.) És akkor még nem szóltunk azokról az estekről, melyek ugyan tévedés következményei, de szerencsére reparálhatók; a beteg gyógyul, csak mindez jelentős többletköltséggel jár.

Ebből csak egy következtetés vonható le: tudást kell biztosítani adekvát módszerekkel a megfelelő időben és helyen, hogy a betegellátás biztonsága és színvonala a kor követelményeinek megfelelően garantálható legyen. Azaz a betegellátás helyén és a betegellátás időpontjában.

Az információ- és kommunikációtechnológia megjelenése az egészségügyben hatalmas lehetőségeket nyitott a gyógyító orvos és minden egészségügyi dolgozó számára. A tudásmenedzsment megvalósítása szempontjából különösen négy terület fejlődése meghatározó, melyek nélkül nem is beszélhetnénk ma a tudás elektronikus kezeléséről az egészségügyben.

Az elektronikus kórtörténet, amely egyre inkább naprakész, könnyen elérhető, integrált és sokkal teljesebb, mint a korábbi papír alapú elődje, a standardizált orvosi terminológiák és nyelvek rendszerbe állítása, mely jól használható különböző anyanyelvi környezetben is, olyan módszerek és technológiák megjelenése, melyek akár az interneten keresztül is gyorsan közzéteszik a betegségek kivizsgálásról és kezeléséről szóló új tudományos eredményeket, olyan valós idejű módszerek és eszközök elterjedése, melyek reálissá teszik a betegellátásban részt vevő teamtagok kommunikációját, tevékenységüknek az összehangolását.

Az azonban gyorsan világossá vált, hogy ezek az eredmények önmagában még nem oldják meg a tudás hatékony kezelését, a betegellátás helyén és időpontjában való célzott felhasználását. Ez csak a kiindulási alap, a szükséges feltételrendszer, melyre ráépíthetők az olyan tudásmenedzsment technikák, melyek vagy az orvos jobb döntését, vagy egy gyógyító szervezet jobb, hatékony működését segítik elő.

A gyakorlatban két stratégiai megközelítés terjedt el, ha tudásmenedzsmentről beszélünk az egészségügyben.

A "kodifikációs" stratégia esetében a gyógyítótevékenység redukálódik, a gyógyítószemélyzet, az orvos is szigorúan követi a rutinprotokollokat, azoktól szinte nem tér el, abban a hitben, hogy így nemcsak költséghatékony betegellátást nyújt, hanem bármilyen vitás esetben maximális védettséget is élvez.

A "perszonalizációs" stratégia ellenben mindig a konkrét eset egyedi megoldását helyezi előtérbe. Abból indul ki, hogy két teljesen egyforma eset nincs, ezért szükséges, hogy egyedi humán döntés szülessen, mert csak ez garantálhatja a magas színvonalú ellátást. Széles körben elfogadott az a nézet, hogy bármelyik stratégia önálló alkalmazása elégtelen, a kettő optimális kombinációjára kell törekednünk.

Az orvostudomány egy szigorú tudományos alapokon nyugvó humán diszciplína, konzultációs igénye olyan összetett, hogy valószínűleg teljes mértékben sosem lesz automatizálható. Ez a felfogás feltételezi a mindig jelen lévő és dönteni tudó orvos, illetve egészségügyi szakszemélyzet jelenlétét a betegellátás folyamatában, akik egyformán használják mindkét stratégiát, és egyedi, a betegre szabott döntéseket hoznak a tudomány mindenkori állásának megfelelően.