Fény és csokoládé depresszió ellen
Aluszékonyság, gyors hangulatváltozások, koncentrációs problémák és felfokozott édesség utáni vágy a tünete az évszakok változása, a fényhiány okozta depressziónak. A tünetek kizárólag felnőtteken jelennek meg, elsősorban nőkön.
A nappalok rövidülése és a napfény erejének csökkenése miatt csökken a szembe jutó fény mennyisége, kevesebb fényhatás kiváltotta impulzus jut az agyba, így ahol ennek hatására kevesebb "hangulatjavító" endorfin képződik. Ha tartósan sötét helyen vagyunk, akkor agyunkban megnő a melatonintermelés. Ez az anyag pedig az alvásfunkciót irányítja, gondoskodik arról, hogy az ember fáradtnak és álmosnak érezze magát.
A szakemberek ennek megfelelően azt javasolják, hogy naponta legalább negyedórát napfényen és friss levegőn tartózkodjunk. Ennyi napfény helyreállítja az eltolódott endorfin-melatonin arányt és csökkenti a fáradékonyságérzetet. A szolárium nem pótolja ezt a tevékenységet, mert az UV-sugárzás miatt védeni kell a szemet, az endorfintermelést viszont a látóideg által közvetített inger segíti elő az agyban. A napfény és a friss levegő mellett a megfelelő étkezés is javíthatja közérzetünket. A magnéziumtartalmú étkezés megfelelő módon stimulálja az idegrendszert, és javítja a stressztűrő képességet. Gazdag magnéziumforrások a tej, a banán, a bogyós gyümölcsök és a baromfihúsok. A jódban gazdag szusi is javítja a közérzetet. A jód ugyanis stimulálja a pajzsmirigy működését és javítja a sejtek anyagcseréjét. Közismert a csokoládé hatása is, fogyasztása növeli a szerotonin termelését az agyban. (VG)


