A kihívás: színészként megélni
Hiába kongat vészharangot évek óta a színházi szakma, az igazgatók sok helyen állandó pénzügyi problémákkal, kifizetetlen szállítói számlákkal küszködnek, megesik, hogy a művészek tetemes késéssel jutnak járandóságukhoz. A legtöbb kényszervállalkozó színész minimálbérre jelenti be magát, így eshet meg, hogy leendő vagy már meglévő nyugdíjuk gyakorlatilag semmit sem ér. A színházi szakszervezet szerint a színészet és a színészek leértékelődése folyamatos. Ezt az irányt erősíti a tavalyi felmérések néhány adata is: a színházakban dolgozók az országos átlagkeresetek 60 százalékát vihetik haza.
A nyáron letelik a kényszervállalkozások felszámolását kiváró moratórium - ennek a levét várhatóan újra a színészek isszák meg. Ha a teátrumok magukra vállalnák nyártól a számlával fölvett megbízásos összegek munkaadói járulékait, éppen az intézmények kerülnének csőd közeli állapotba, hiszen így a bérjellegű kiadások 32 százalékkal növekednének. Ennek kompenzálására még csak ígéretet sem tett a kormányzat. Egyébként korábban éppen kormányzati biztatásra választották ezt a foglalkoztatási formát az előadóművészek.
Az összképen csak keveset javított a közalkalmazottak kötelező béremelése, a művészek ugyanis javarészt kényszervállalkozóként vesznek részt a színházi munkában. A színészek így sok esetben lényegesen több pénzhez juthattak, ám az új rendszer hátulütőit éppen most szenvedik el. Ugyanakkor senki nem számít arra, hogy a színészeket tömegesen alkalmazottként foglalkoztassák, mert erre a színházaknak nincs keretük.
Megszorításokra, elbocsátásokra számítanak egyes színházak vezetői - és ez még mindig az adótörvények változásának hozadéka. A napokban hozták nyilvánosságra, hogy a Nemzeti Színházban és a fővárosi fenntartású Katona József Színházban is leépítésekre kell számítani. Miközben a kiemelt helyzetűnek számító Nemzetibe sok színész a magas fizetések miatt vágyakozik, hiszen ott a vezető művészek a félmillió forintot is megkereshetik. Igaz, ezért évről évre többet kell teljesíteniük, a szerződésükben ugyanis nem az öszszeg, hanem a feladatok száma emelkedik az évad kezdetekor.
A Pesti Magyar Színház talán az egyetlen teátrum, ahol túlnyomórészt közalkalmazottak dolgoznak: itt a minimális alapbér bruttó 100 ezer forint, a legmagasabb is alig haladja meg a 300 ezer forintot. Ezért az összegért havonta meghatározott számú próbán és előadáson kell részt venni, a túlmunkát pedig kifizetik. Az alapbérről a végzettség és a pályán eltöltött idő alapján egyeznek meg a színházak a művészekkel - évente.
A fenntartó nélkül működő, úgynevezett struktúrán kívüli színházak helyzete a legbizonytalanabb, akad olyan színházigazgató, aki direktori teendőit ingyen látja el - néhány tízezer forintos vállalkozói járandóságát pedig a titkársági, ügyviteli feladatokért és anyagbeszerzésért veszi fel. A színészeknek pár ezer forintot fizet előadásonként, a próbadíj szinte jelképesnek nevezhető. A már nemzetközi elismertségre is szert tett Krétakörnél a művészek helyzete ennél némileg biztatóbb: ők három fizetési kategóriába tartoznak, és a színházzal kötött szerződésük alapján havi fix járandóságukért vesznek részt a próbákon és előadásokon.
A helyzet furcsasága, hogy mindeközben a budapesti művészeknek a lényegesen olcsóbb amatőrökkel kell versenyezniük, akikkel költségkímélés miatt sokszor megelégszenek a megrendelők, így a reklám- és a szinkronstúdiók is. Arról, hogy milyen például a filmes szinkronok minősége, már csak ezért se beszéljünk...
