BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Újabb Galileo-szerződés

Még közelebb került a megvalósításhoz az új európai műholdas helymeghatározó rendszer, miután aláírták az immár második jelentős szerződést. Előzőleg 2003 nyarán egyezett meg az Európai Űrügynökség két űripari vállalattal egy-egy tesztműhold építéséről. Ezek egyike még az idén próbapályára áll, a teljes rendszer kiépítését 2008-ra tervezik. Az aláírt szerződés a műholdrendszer beüzemelésének feladatait fogja át, benne a program menedzselésétől az ideális műszaki megoldások kiválasztásáig. A 150 millió eurós szerződés a teljes, közel egymilliárdos megbízás első jelentősebb lépcsőfoka. Az EU közlekedési minisztereinek tanácsa épp a közelmúltban adott zöld utat a műholdrendszer megvalósításának folytatásához. (VG)

Jézus-leletek hamisítása

A bibliai régészet eddigi legnagyobb botránya robbant ki, miután kiderült, hogy palentográfusok és műkincskereskedők iparszerűen hamisították a Jézus-korabeli tárgyakat. Az izraeli rendőrség vádirata szerint: a haifai egyetem egyik tanára és több műkincskereskedő immár két évtizede működteti hamisítói hálózatát. A hamisnak tartott leletek között található Jézus testvérének, Jakabnak 2003-ban előkerült osszáriuma (a sírcsontok gyűjtőedénye), az eddigi egyetlen, Salamon templomából származó műtárgynak gondolt jogar és Jónás király kőtáblába vésett instrukciói is. A vádlottak ügyességét bizonyítja, hogy kijátszották több múzeum és aukciós ház szakértőit is. (VG)

Zöldhullám megrendelésre

A Siemens kutatói összehangolnák a gépjárműforgalmat a közlekedési lámpák vezérlésével. A cég véleménye szerint, ha a közlekedést vezérlő automatika kommunikálni tudna az autók fedélzeti számítógépével, akkor számos közlekedési problémát meg lehetne oldani. Például a gyorsabb haladás érdekében az automatika megadná a zöldhullám követéséhez ajánlott haladási sebességet a gépjárművek számára. Fontos információ az is, ha egy keresztező gépkocsi áthajt a piroson. Ilyen esetekben hasznos lehet egy figyelmeztető jelzés arra vonatkozóan, hogy nem állt le a keresztező forgalom. A vállalat az idén több német városban is telepíti a kommunikációs rendszert. (VG)

Gigászi fekete lyuk

A Chandra röntgentávcső az eddig ismert legnagyobb robbanás nyomait fedezte fel az univerzumban. Az explózió egy 2,6 milliárd fényévnyire levő galaxis, az MS 0735 középpontjában következett be, melynek centrumában egy fekete lyuk található, több száz millió naptömeggel. A képződmény folyamatosan óriási gáztömegeket szór ki a környezetébe, miközben elnyeli a galaxis magjában körülötte keringő csillagokat. A nagy sebességgel táguló anyag kettős gömb alakot hozott létre a galaxismag körül. A képződmény mérete gigászi, százmillió fényévnyi, a szakembereket mégis a fekete lyuk "étvágya" döbbentette meg, ugyanis a kozmikus időskálán mérve viszonylag rövid idő alatt hatalmas mennyiségű anyagot tüntetett el. (VG)

Veszélyes hiányzó gén

Egy amerikai-francia kutatócsoport meghökkentő felfedezésre jutott a pestisbaktériumok géntérképének elemzése során. A betegséget okozó yersinia pestis és a csaknem azonos szerkezetű yersinia pseudotuberculosis baktérium azonos családból származik, utóbbi azonban többnyire csak vakbélgyulladáshoz hasonló tüneteket okoz. A tudósok kiderítették, hogy a pestis baktériumának DNS láncában több száz gén inaktívvá vált, ami rendkívüli módon megnövelte annak virulenciáját. A felfedezés most már lehetővé teszi, hogy a kutatók felvegyék a versenyt a halálos kórral. A DNS módosulása az egyik legveszélyesebb baktériumot hozta létre. Az agresszivitás meglepő módon nem új tulajdonságok beépülésével, hanem számos funkció kiesésével jött létre. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.