Örömteli utazás a könyv körül
Látogatórekorddal büszkélkedhet a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelyre több mint 61 ezren látogattak el - adta hírül a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). Ez azért is érdekes, mert az 1997 óta lendületesen fejlődő hazai könyvpiacon hét év után tavaly fordult elő először, hogy az összforgalom növekedése az inflációnál alacsonyabb volt: a 2003-as 56,8 milliárd forint után tavaly 58,2 milliárd. Igaz, ennek oka Zentai Péter László, az MKKE igazgatója szerint döntően az áfa 12-ről 5 százalékra való csökkenése és az ennek köszönhető ármérséklő hatás volt. Ugyanakkor tavaly nem jelent meg olyan szenzáció, amely a boltokba vonzotta volna a vevőket.
A mostani könyvfesztiválon viszont több kiugró újdonság is akadt. A Magvető kiadó gondozásában megjelent új Márquez-regény, A bánatos kurváim emlékezete két héttel ezelőtt látott napvilágot, s a fesztiválon rendkívül jól fogyott - mondta el lapunknak Kolosi Tamás, a Líra és Lant Rt. elnök-vezérigazgatója (a Magvető a társaság egyik rangos kiadója). De az eseménysorozat nagy látogatottságához jelentős mértékben hozzájárult, hogy a díszvendég Paulo Coelho volt, akinek a kötetei a világ 140 országában, 56 nyelven, körülbelül 50 millió példányban fogytak el. Coelho budapesti programjain zsúfolásig megtelt minden terem, s a dedikáláskor órákon át kígyózott előtte a sor.
Coelho új könyve, A Zahir az április 2-i megjelenése után hatodikként látott napvilágot magyarul, az Athenaeum kiadó gondozásában (a könyves műhely a Líra és Lant Rt. csoport része). A kötet kilenc hónapon belül további 83 országban, 42 nyelven jelenik meg. Kolosi Tamás tájékoztatása szerint A Zahirt első lépésben 40 ezer példányban nyomtatták magyarul, s néhány nap alatt már 25 ezer példány fogyott belőle.
Hatalmas érdeklődés kísérte Spiró György új regénye, a Fogság bemutatóját is, amelyre megtelt a Budapest Kongresszusi Központ legnagyobb terme. A 770 oldalas regényt 3000 példányban nyomtatta ki a Magvető kiadó, s mivel ez hamar elfogyott, a fesztiválon már a második kiadást árulták. Kolosi Tamás lapunknak elmondta még: a Líra és Lant csoport standján az idén 6,2 millió forintos forgalmat bonyolítottak, ez 50 százalékkal több a tavalyinál.
A Móra kiadónál látott napvilágot Darren Shan új kötete - az ír ifjúsági író előtt szintén kígyóztak a sorok, s érdekes volt, hogy ezúttal tizenévesek vártak türelmesen arra, hogy a kötetükbe aláírást kaphassanak. Cs. Tóth János, a Móra igazgatója lapunknak elmondta: a népszerű szerző új, Az árnyak ura című kötetéből 12 ezer példányt nyomtattak, s ennek már több mint a fele elkelt.


