Szabadtéren, pénzprésben
Továbbra sincs kilátás arra, hogy a közeljövőben felújítanák a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot, a közönség tehát a korábbiakhoz hasonló állapotban veheti birtokba hamarosan az ország egyetlen épített szabadtéri színházát. Nem változnak a körülmények a főváros által fenntartott Szabad Tér Színház Kht. két másik játszóhelyén, a Városmajorban és a Feneketlen-tónál lévő színpadon sem. Mindezek ellenére az ügyvezető, Bán Teodóra mindhárom helyszínre színvonalas programot igyekezett összeállítani.
A Margitszigeten lassan hetven éve épült fel a játszóhely, amely közel 3000 néző befogadására alkalmas esténként - a korábban a BudaFest nevű nyári operafesztivált szervező igazgatónő elképzelése szerint a közelgő évforduló is indokolhatná a hosszú ideje húzódó, átfogó rekonstrukciót. Az idén a legfontosabb újítás az a felépítmény lesz, mely a színpad fölé emelkedve a díszletet és a színpadot is képes lesz megvédeni az időjárás viszontagságaitól.
Bán Teodóra úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a fenntartói támogatás 51 millió forint, és majdnem ugyanennyit sikerült különböző pályázatokon nyerniük. Csakhogy maga a kht. fenntartási költsége - ebbe az igazgatás és a három helyszín üzemeltetése tartozik - meghaladja a 110 millió forintot. Ahhoz, hogy a szezonban a minimális 60 előadást megtartsák, és azok között néhány saját kiállítású, színvonalas produkciót is bemutassanak, legalább még 150, de inkább 200 millió forintra van szükség Bán Teodóra számításai szerint. Csakhogy ennyi saját bevételt lehetetlen produkálni, pedig ebbe nem pusztán a jegybevételeket, hanem a helyszínek bérbeadását is beleszámolta.
Városszerte látható, hogy megkezdődtek a promóciós munkálatok - a legtöbb plakát elkészült már, éppen a műsorfüzeten dolgoznak. A biztos siker érdekében legalább 50 milliós kampánnyal kellene terveznünk, ám jó, ha 15 millió jut rá - fűzi hozzá az igazgatónő. Miközben újfajta, bevezetésre váró programok is szerepelnek a tervben: például a Világkarnevál, amely az egész szezont nyitja a Margitszigeten, s június 10-étől naponta egy-egy nemzet táncművészetének nyújt bemutatkozási lehetőséget. A választék pazar: török, lett, finn, mexikói, olasz és erdélyi társulatok is érkeznek a fesztiválra.


