Sikeres volt a jubiláló fesztivál
A 25. Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF) még az előző éveknél is több világsztár lépett fel. A kínálatban a hagyományosan legfontosabb klasszikus zenei hangversenyek mellett helyet kaptak színházi előadások, táncestek, jelentős kiállítások és dzsesszkoncertek is. Az összes jegyvásárló több mint egyharmadát kitevő külföldi vendégek aránya az operett-előadásokon volt a legmagasabb (83 százalék). Az operaprodukciók 62, a templomi hangversenyek 54, a népzenei programok 46, a nagyzenekari koncertek 41, a dzsesszestek 34 s még a színházi előadások is 19 százaléknyi külföldi nézőt vonzottak. A nyolc hazai premiert és hat ősbemutatót is felsorakoztató seregszemlén a legtöbb nem magyar vendég az utolsó hétvégére érkezett, arányuk akkor 45 százalékos volt.
A fenntartók közül a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) által utalt támogatás emelkedett az előző évihez képest jelentősen, 150-ről 218 millió forintra - tudtuk meg Zimányi Zsófia fesztiváligazgatótól. Az idén 1,212 milliárd forintot költhettek a rangos programsorozatra, amely már a 25. helyen szerepel az Európa legjobb fesztiváljait rangsoroló holland kutatók listáján. A felhasználható összes pénz felét tiszteletdíjakra, 23 százalékát PR-költségekre, 20 százalékát dologi kiadásokra, a fennmaradó részt terembérletre fordították.
A jóval szerényebb költségvetésű kortárs művészeti seregszemle, a Budapesti Őszi Fesztivál ez évi kasszájából még 40 millió forint hiányzik ahhoz, hogy az eredeti terveket meg tudják valósítani. Kolesár Krisztián fesztiválmenedzser elmondása szerint a teljes költségvetést közel 160 millió forintban állapították meg. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan körülbelül 80 programot kívánnak szervezni, s ha sikerülne többletforrásokat szerezni, színvonalasabb produkciókat mutathatnának be az október közepén induló tíznapos programsorozatban.
Kiemelt produkciónak számít a Berliner Volksbühne vendégjátéka; a neves német társulat A Mester és Margaritát adja elő kétszer a Nemzeti Színházban. Mellettük az európai kortárs művészetek rangos művészeit hívták meg az őszi fesztiválra. Mivel sokan az utolsó pillanatban váltják meg a jegyüket, a szervezők azt tervezik, hogy úgynevezett first minute akcióban nyújtott kedvezménnyel próbálják korábbi jegyvásárlásra ösztönözni a közönséget. Tavaly 12 ezer belépőt értékesítettek, a szervezők becslése szerint 50-60 ezren vettek részt a fesztivál programjain - beleértve a kiállítások, utcai performance-ok, ingyenes rendezvények közönségét is. (KZs)


