A statisztikák szerint a külföldre látogató magyar turisták túlnyomó többsége - mintegy 70 százaléka - a tengerparton üdül. Érthető: azt keresik, amit itthon nem találnak. Az viszont baj, komoly veszélyforrás, hogy a tengereket, óceánokat felkereső magyaroknak nincs elegendő "vizes" tapasztalata és - sajnos - veszélyérzete sem. Nem csak úszni, az egészségügyi veszélyeket elhárítani is időben meg kell megtanulni.

A felkészülést már itthon tanácsos elkezdeni. Oltásokkal, a ruhatár és a vinni kívánt gyógyszerek precíz összeállításával, de elsősorban gondos tájékozódással: megtudni, hogy majdani pihenésünk helyén milyenek a körülmények, a klíma, az egészségügyi viszonyok. A szezon is fontos: a Távol-Keletet például nem érdemes az esős évszak, a monszun időszakában felkeresni.

Ma már annyira professzionálissá vált a turizmus iparága, hogy abban biztosak lehetünk, ha bajba kerülünk, a legelmaradottabb vidéken is szakszerű egészségügyi ellátáshoz juthatunk. Az persze más kérdés, hogy mennyiért. Nem vagyok a biztosító társaságok fizetett ügynöke, de annyit elmondhatok: biztosítás nélkül ma már nem vágok neki távolabbi vidéknek. A szó szoros értelmében, nem éri meg?

Az oltás az, ami - érdekes módon - a leginkább foglalkoztatja, főleg az egzotikus tájakra utazót. Pedig ez korántsem akkora probléma. Természetesen a célországot érintő konkrét oltási szabályokról, tanácsokról érdeklődni kell orvosuknál, illetve a nemzetközi oltóközpontokban (a korszerű útikönyvekben és az interneten is megtalálható minden információ). Annyi általánosságban elmondható: sokkal kevesebb oltásra van szükségünk, mint gondolnánk.

Kötelező oltás alig akad. A turisták által kedvelt Kenyába és néhány más afrikai, ázsiai országba (elvileg) valóban csak a sárgaláz elleni védettség megszerzésével lehet belépni. Ez helyes is, hiszen a sárgaláz nagyon veszélyes, és az oltással teljes mértékben (tíz évre) megelőzhető kór. Általános érvényű, gyakorlatilag országoktól független tanács az is, hogy aki még nem kapta meg, annak érdemes májgyulladás ellen (hepatitis A és B ellen is) beoltatni magát - egyébként akkor is, ha otthon marad.

Az összes többiről, ahogy mondani szokták: kérdezze meg orvosát és gyógyszerészét.

Vannak, akik egész gyógyszertárat cipelnek magukkal, mások meg egy darab tabletta nélkül is hetykén nekivágnak a világnak. Az utóbbiaknak is akad érvük, hiszen ma már a világnak valóban alig van olyan zuga, ahol az ember ne vehetne meg bármit, többnyire ugyanazt, mint Magyarországon. Ráadásul a föld számos helyén liberálisabbak a törvények, recept nélkül is minden gyógyszer beszerezhető. Az igazság mégis valahol félúton jár: jobb, ha az ember beteszi a fontosabb szereket a bőröndjébe. Főleg, hogy azonnal kéznél legyenek. És mégiscsak itthon vette, forintért (azt nem mondom, hogy olcsóbban, mert a gyógyszerárak mindenütt a világon többé-kevésbé egyformák).

Fontosabb érv, hogy az otthoni szert, pontosabban annak hatóanyagát ugyan a külföldi gyógyszertárak polcain is megtalálja, ám a gyári nevük sokszor teljesen más.

Elsősorban elsősegélyre, a panaszok gyors orvoslására alkalmas gyógyszert érdemes bepakolni: láz- és fájdalomcsillapítót, allergia elleni tablettát és krémet, görcsoldót. Esetleg enyhe nyugtatót annak, aki retteg a repüléstől. Akinek pedig a gyomra tűri roszszul (autóban, repülőgépen, hajón) az utazást, hányáscsillapítót sem árt magával vinni az útra. Nagyon fontos a sóból és cukorból, gyárilag előállított, patikákban kapható, vízben oldódó por beszerzése: nemcsak a hasmenést szünteti meg hatásosan, de kiszáradáskor pótolja elvesztett sót is.

Érdemes magunkkal vinni kisebb sérülések ellátására alkalmas kötszert, gézt, gyorstapaszt, fertőtlenítő spray-t is. És persze ügyelni kell az állandó gyógyszereinkre: meglepően sok cukorbeteg, asztmás, szívbeteg felejti otthon a szerét, ennek pedig a helyszínen kétségbeesett kapkodás, gyógyszervadászat lesz a következménye.

Fontos az is, hogy mit NE vigyünk magunkkal: elsősorban kábító fájdalomcsillapítót, mert egyes államokban ezt nagyon rossz szemmel nézik. Ha feltétlenül fontos, legyen velünk orvosi igazolás - legalább angol nyelven. Antibiotikumot se tudok jó szívvel utazáshoz ajánlani, mert ha már szükség van rá, akkor nagyobb a baj, és ilyenkor az orvosnak kell eldöntenie, melyik fajtája a leghatásosabb - és a legkevésbé veszélyes.

Hiába tudja - elméletileg - szinte mindenki, hogy a víz megduplázza a testünket bombázó napsugarak mennyiségét - a szubtrópuson, a trópuson egyenesen meghatványozza -, minden évben rengeteg a leégés, a napszúrás, a hőguta. Pedig ez tipikusan olyan baj, amelyet nem gyógyítani, hanem megelőzni kell(ene).

A déli órákban egyenesen tilos a tengerparton napozni. A tengerben, a vízben úszás, lubickolás alatt vagyunk a legnagyobb veszélyben. A Fülöp-szigeteken például sokan trikóban merészkednek csak vízbe. Nemcsak a mélyen katolikus országban dívó (ál)szemérem miatt, hanem mert így a testfelszín nagyobb területét nem éri napfény. A szárazföldön viszont sokan tartanak ernyőt a fejük fölé. Nem eső-, hanem napernyőt.

A napkrémeknél kivételesen igaz, amit a reklámok állítanak, tehát hogy a faktorszámtól függ a védőhatás. Ezen tehát nem érdemes, nem szabad spórolni, igenis magas faktorszámú krémeket kell magunkra kenni. Méghozzá egyenletesen. Emlékszem, egy többórás tengerfelszíni búvárkodásra, ún. sznórkolásra. Miközben "pipán" lélegezve, búvárszemüvegen át a víz alatti világ csodáit, koralljait, színes halait bámultam, egy keskeny sávon súlyosan, fájdalmasan leégett a combom - ott, ahová véletlenül nem jutott napkrém. De kényesebb testrészeinket a szárazföldön is érdemes védeni: a szemünket napszemüveggel, a fejünket könnyű, sildes sapkával, az arcunkat, orrunkat ismét csak fényvédő krémekkel.

A tengerparton többnyire mindig van egy kis szél, s ez megtévesztheti az embert. Nemcsak a leégés, de a kiszáradás is komoly veszély, elsősorban persze a déli tengereken. Különösen az idősek és a gyerekek hajlamosak gyors kiszáradásra, annak minden jelével: rossz közérzettel, szédüléssel, súlyosabb esetben magas lázzal, hányással, akár eszméletvesztésig fokozódó tudatzavarral. Ahhoz tehát, hogy ne infúzióállványhoz kötve egy kórházi ágyon találjuk magunkat, érdemes szinte folyamatosan - de legalábbis gyakran - néhány korty folyadékot innunk. Tapasztalt turista ki sem lép az utcára anélkül, hogy ne lenne mindig egy palack víz a kezében vagy a táskájában.

Legalább ilyen fontos, hogy jól szellőző, könnyű, pamutból, lenből készült öltözéket hordjunk. Sokan főleg az egzotikus betegségektől félnek, pedig a gyomor- és bélhurut többségét szokványos vírusok és baktériumok okozzák. Ezek többsége nem oltással, gyógyszerrel, hanem a legegyszerűbb higiénés szabályok betartásával védhető ki: kézmosással, tiszta evőeszköz használatával, kizárólag palackozott víz fogyasztásával. Általános szabály, hogy nem érdemes kockáztatni és utcai árusoktól ételt venni. Éttermekben ne csak az árlapot - a mosdót is tekintsük meg. Annak állapotából bizony a főzés higiénéjére is következtethetünk. A fertőzés szempontjából kevésbé veszélyes tengeri, ne pedig édesvízi halat, valamint csak jól átsült húst fogyasszunk.