Elállás bánatpénzért
Amennyiben a felek az elállás jogát bánatpénz fizetése ellenében kötik ki, úgy az elállás jogszerű magatartás, nem minősül szerződésszegésnek. Ezért a bánatpénzt meghaladó kár megtérítése nem követelhető - hívta fel a figyelmet a következő perben a Legfelsőbb Bíróság.
Az ügyben érintett két cég megállapodása szerint az egyik arra vállalkozott, hogy megveszi és elbontja a másik társaság hulladékégető kazánját, egyúttal alkalmassá teszi a területet egy új kazán felépítésére. A szerződésben rendelkeztek a munkák határidejéről. Ez különösen fontos volt az eladó-megrendelő cégnek, amely csak a gyár nyári működési szünetében oldhatta meg a kazáncserét. A vevő-bontó cég félmillió forint bánatpénz megfizetésére kötelezte magát arra az esetre, ha elállna vételi szándékától. A munkák megkezdésének szerződési határideje előtti napon a vevő cég alkalmazottja telefonon bejelentette, hogy a munkaterületre nem vonulnak fel, és nem látnak hozzá a bontáshoz. Később telefaxon közölték, hogy elállnak a szerződéstől, mert a bontás túlságosan költséges. A másik fél - mivel kötve volt a szűkre szabott termelési szünethez - maga végezte el a munkát, és ócskavasként, nem egészen 150 ezer forintért értékesítette a kazánt. Aztán bírósághoz fordulva kérte, hogy kötelezzék üzletfelét 1,7 millió forint kártérítés megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság a bánatpénznek megfelelő összeg követelését tartotta jogosnak. A másodfokú bíróság viszont helyt adott a keresetnek. Az indokolás szerint az alperes a jóhiszeműség és a tisztesség követelményével ellentétesen gyakorolta az elállás jogát. A Ptk.-ba ütköző magatartásra figyelemmel megállapította a cég kártérítési felelősségét.
Az felülvizsgálatért fordult az LB-hez, és kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását. Arra hivatkozott, hogy bánatpénz fizetése ellenében kötötték ki az elállás jogát, így magatartása nem volt törvénysértő. Az LB kifejtette: a felek szerződése értelmében az alperes a bánatpénz megfizetése esetén gyakorolhatta az elállás jogát. Erre nem szabtak időbeli korlátot a felek. Az alperes magatartása így jogszerű volt, ezért a bánatpénzt meghaladó kár megtérítése nem követelhető. (KK)


