Mindig új dolgokat akart csinálni
A Solvo - amely latinul azt jelenti: megoldom - ötször volt eddig a padlón, pedig a vállalkozást csak hat éve, 1999-ben alapították. 2001-ig kft.-ként működött, majd részvénytársasággá alakult. Bár korábban is jelentek meg cikkek ifj. Duda Ernőről, no meg arról a hallatlanul kockázatos vállalkozásról, amelyet a biotechnológiai kutatás jelent, országosan ismertté mégis csak az idén áprilisban vált. Ekkor nyerte el a cég egyik terméke a 2004. évi innovációs nagydíjat. Persze nem ez volt az első elismerés: a vállalkozás már 2003-ban a negyedik lett a Deloitte & Touche által publikált, leggyorsabban fejlődő kelet-közép-európai cégek listáján, amelyen 2004-ben már harmadikok voltak, illetve szintén két éve kapta meg Az év vállalata címet a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesülettől.
Ám aligha ezek a díjak jelentik a Solvo igazi sikerét. Sőt még csak nem is az árbevétel növekedésével (tavaly 206,5 millió forint volt, az idei terv a duplája), vagy a foglalkoztatottak számával (jelenleg 43 munkatársuk van) mutatható be a fejlődés. Sokkal inkább az a hazai viszonylatban biztosan egyedülálló modell jelentős, amelyet az igen ambiciózus fiatal menedzser, ifj. Duda Ernő, a cég elnök-vezérigazgatója létrehozott. Ennek a modellnek az a lényege, hogy sikeresen közvetít az alapkutatás, a tudomány zárt világa és az ipari - ez esetben a gyógyszeripari - felhasználók között, valamint hogy a potenciális, "százból jó, ha egy bejön" nagy felfedezés reményében módot talál a két végpont közötti többéves - akár tíz-tizenöt éven át tartó - bizonytalanságokkal teli szakasz finanszírozására. A kulcs elsősorban a kockázati tőke meggyőzése és bizalmat szavazó stratégiai partnerek bevonása.
"Vegyészhallgatóként kezdtem - vall önmagáról ifj. Duda Ernő -, majd huszonegy évesen egy amerikai ismerősömmel létrehoztam az első vállalkozásomat, egy fénymásoló-hálózatot, Copy General néven. Utána nagyon sok mindenbe belefogtam: volt éttermem, utazási és rendezvényszervező irodám, internetes kereskedelmi cégem, de ezek közül a Solvo mellett mára csak az online antikvárium maradt meg. A választási szempont mindig az volt, hogy valami gyökeresen újat csináljak, ezért - még mindig huszonévesen és annak ellenére, hogy előző vállalkozásaim is sikeresek voltak -, három jogász barátommal alapítottunk egy pénzügyi tanácsadó kft.-t, LP Invest néven. Elsősorban azzal foglalkoztunk, hogyan lehet magyar high-tech kisvállalkozásokba kockázati tőkét bevonni. Ebben az időben találkoztam Sarkadi Balázzsal, az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet izotóp- és membrándiagnosztikai osztályának vezetőjével, akinek alapkutatási eredményei szerte a világon ismertek, és tulajdonképpen ezek melléktermékeként jelentkeztek olyan - a kollégáival közös - találmányai, amelyek kereskedelmi haszonnal kecsegtettek. Sokféle lehetőséget megvizsgáltunk, nagyon sok külföldi, főként amerikai út volt már mögöttünk, amikor a társaimmal úgy döntöttünk, mi magunk fogjuk finanszírozni a további kutatásokat. Erre a tevékenységre 1999-ben megalapítottunk egy új céget, a Solvo Biotechniológiai Kft.-t. A professzor és tudós kollégái - köztük édesapám - adták meg a cég tudományos irányvonalát, az ő nevük nyitott meg előttem zárt ajtókat."
Ifj. Duda Ernő, aki az alapításkor minden vagyonát mobilizálta, bármennyire is öntörvényű (saját maga és a barátai szerint is), két dolgot elismer: szerencse és megbízható munkatársak nélkül a Solvo sem lett volna képes egy-egy hullámvölgy és az ezzel járó többszöri profilváltás után új erőre kapni. A cég valahány kutatás-fejlesztési vagy más gazdaságélénkítő pályázaton elindult, szinte mindig nyert. A kutatáshoz hazai és uniós pályázatokból is megpróbálnak forrást szerezni. Tavaly 24-szer indultak, és 22-szer nyertek, összesen több mint 400 millió forintot, miközben előfordult, hogy közel 100 milliót költöttek el egy végül zsákutcának bizonyuló kutatásra. Erre mondja Duda Ernő, hogy a biotechnológia kockázatos vállalkozás. Ám, úgy tűnik, mégiscsak érdemes vállalni ezt a kockázatot, ha egy magyarországi kisvállalkozás hat év alatt - a számos kudarc ellenére is - ilyen sikeressé válhat.


