BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatmillió forint fölé emelnék a hitelplafont

Várhatóan újra módosulnak a mikrohitel feltételei, információnk szerint erről egyeztetnek a héten a GKM és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorcium szakértői. Ez utóbbi szervezet a hitelplafont több mint hatmillió forintra emeltetné fel, a GKM pedig - többek között - azt javasolja, hogy oldják fel a kamat rögzítését a jegybanki alapkamathoz.

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorcium (MVHK) a mikrohitel ötmillió forintos plafonját az Európai Unió ajánlásának megfelelően 6,250 millió forintos (25 ezer euró) szintre javasolta emelni - tudta meg lapunk Kovács István elnöktől. Biztatónak nevezte, hogy a feltételrendszer módosítását a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) is szorgalmazza. A szaktárca várhatóan ezen a héten egyeztet, s akkor - a konzorcium elnökének reménye szerint - lehetőség lesz az évek óta kidolgozott javaslataik megtárgyalására is.

A helyi vállalkozási központok (hvk) alkotta konzorcium a mikrohitel 2000-ben történt centralizálása óta folyamatosan jelezte kifogásait a szaktárcának - mondta a szakember. Példátlanul rossz megoldásnak tartották, amikor 2002-ben a hatmilliós felső határral jól működő konstrukció plafonját a források kimerülése miatt a felére csökkentették. Már akkor jelezték, hiába remélik a döntéshozók, hogy ugyanannyi forrásból kétszer annyi vállalkozó veszi majd igénybe a hárommillió forintban maximált mikrohitelt. A konzorcium véleménye beigazolódott, sőt még le is csökkent az ügyfélkör, hiszen a kezdő vállalkozásoknak ez az összeg kicsinek bizonyult.

A konzorcium a plafon ez év februári ötmillió forintra emelését is kevesellte, a korábbi hatmilliós maximum visszaállítását szorgalmazták, s általában véve sem voltak elégedettek a módosított feltételrendszerrel. Ezért javasolták, hogy 6,25 millió forintra emeljék a plafont; ezt nemcsak az EU 25 ezer eurós ajánlása indokolja, hanem az átlagosan igénybe vett mikrohitelnek hónapról hónapra való emelkedése is. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) adatai szerint júliusban 4,625 millió forint volt a mikrohitel átlaga.

A feltételrendszerben is újabb módosításokat javasolt a konzorcium. Ezek egyebek között a centralizálás miatti rugalmatlanság csökkentésére irányulnak, rövidítve ezzel az átfutási időt.

Információink szerint a GKM-nél és az MVA-nál is születtek módosítási javaslatok. A szaktárca - értesült lapunk - elképzelései között szerepel a banki szerep csökkentése (esetleg számlavezetésre korlátozása, amellyel költség és idő takarítható meg), a mikrohitelt nyújtó szervezet jogkörének bővítése, a forgóeszköz-finanszírozási korlát lazítása, s az, hogy oldják fel a kamat rögzítését a jegybanki alapkamathoz. (Jelenleg a mindenkori jegybanki alapkamatot kell fizetniük a mikrohitelt igénybe vevőknek.)

A konzorcium ezt már 2002-ben javasolta - mutatott rá Kovács István. Akkor azt indítványozták, hogy a mikrohitel kamata akár három százalékkal is kedvezőbb legyen a jegybanki alapkamatnál. Ez - a vállalkozók mellett - a program optimális, kiegyensúlyozott működésére is kedvezően hatott volna.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.