BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehéz helyzetben a filmarchívum

Összesen 100 magyar játékfilm és 590 heti híradó digitális felújítását végzi el az idén a Magyar Nemzeti Filmarchívum. Az értékmentő, időigényes munkához 63 millió forintot nyújt az IHM - igaz, pénz egyelőre nem érkezett.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) irányítása alatt álló, közgyűjteményként működő önálló költségvetési intézmény, a Magyar Nemzeti Filmarchívum évek óta egyik kiemelt feladatának tartja a filmek őrzése mellett a régi alkotások felújítását is. Gyürey Vera, az archívum igazgatója a Világgazdaságnak elmondta: az idén összesen 100 magyar játékfilm és 590 heti híradó digitális felújítását végzik el, ebből elkészültek már több mint 20 játékfilm és 60 híradó digitalizálásával. A teljes munkára körülbelül 63 millió forintot biztosít az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, pénzt azonban még nem kaptak az IHM-től.

Pedig elengedhetetlen a filmek hosszú távú megőrzése, hiszen nemzeti vagyonról van szó, mint ahogy nélkülözhetetlen az is, hogy megfelelően tárolják a magyar filmek negatívjait. A meglévő raktárok megteltek, ezért új, 5000 doboz tárolására alkalmas helyiséget kellett kialakítaniuk. A beruházás az NKÖM támogatásával 45 millió forintból valósult meg, így született a régi, Budakeszi úti garázs helyén korszerű raktár. Gyürey Vera szerint ezzel öt évre megoldódott a probléma, aztán újabb raktárra lesz szükségük, hiszen a gyűjtemény folyamatosan gyarapodik. Ha egy filmnek nincs meg a negatívja, akkor arról már nem lehet jó minőségű másolatot készíteni. Fontos a megfelelő hőmérséklet kialakítása, ezért klimatizálták a raktárat (ottjártunkkor 17 fok volt a teremben).

Mint a legtöbb hazai költségvetési kulturális intézmény, a filmarchívum is súlyos anyagi problémákkal küzd. A maradványképzés kötelezettsége miatt mintegy 25 millió forintot kell visszafizetniük az államnak. Egyedi költségvetési szerkezetük miatt is nehéz a fennmaradás: a központi költségvetési támogatásból ugyanis csupán a béreket és a közüzemi díjakat tudják fedezni. Filmfelújítási vagy archiválási munkákra már nem marad a keretből, de további, nélkülözhetetlen fejlesztések sem valósulhatnak meg.

A Magyar Nemzeti Filmarchívum ebben az évben 310 millió forint költségvetési támogatáshoz jutott, 160 millió a bevételi kötelezettség, ezt főleg pályázati pénzekből és különböző szolgáltatásokból lehet előteremteni. Mintegy 15 millió forintot juttat évente a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA), amely filmfelújításra adja a pénzt. De támogatja az intézményt a Magyar Történelmi Filmalapítvány (MTFA) - ebben az évben ötmillió forinttal - és a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) is, ez utóbbi mintegy 36 millió forinttal.

A televíziós sugárzási díjak is jelentenek némi - sajnos nem mindig kiszámítható - bevételt. Mint megtudtuk, az archív anyagokat főként az RTL Klub használja, a régi magyar filmeket pedig a Duna Televízió, ritkább esetben a Magyar Televízió sugározza. A külföldi televíziók is keresik az anyagokat, de ezek a csatornák inkább speciális témákhoz kérnek archív filmeket. Az igazgató hozzáteszi: felújították az 1924 és 1962 között készült összes heti híradót, a XX. század mozgóképes keresztmetszete azonban teljes egészében mégsem keresett. Érdekességként: egypercnyi híradóanyag felhasználása körülbelül 70 ezer forintba kerül, egy teljes évfolyam felújítási költsége 12 millió forint.

Gyürey Vera beszámolt arról is, hogy elkészült az új magyar filmlexikon anyaga, kaptak is hozzá támogatást, ám az elnyert ötmillió forint nem elegendő a kiadáshoz és az egyéb költségekhez. A kétkötetes lexikon a kezdetektől 2004-ig tartalmaz mindent, amit a magyar filmről tudni kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.