Kerényi-saga: Felelőtlen hülyeség vagy uszítás?
A szólásszabadságba még beleférő felelőtlen hülyeségnek tartja Lövétei István alkotmányjogász Kerényi Imre celldömölki beszédét, amelyben a Fidesz választási kampányában szerepet vállaló rendező egy polgári körös fórumon azt mondta: Magyarországon ma szabadságharc van, amelyet a jobboldalnak meg kell nyernie. Az eseményen Kerényi arról is beszélt, hogy aki szereti a hazáját, az lépjen be a polgári körök hadseregébe. A Fideszt Isten ajándékának nevező rendező a kormánypártokat magyarellenes politikával vádolta, egy baloldali választási győzelem lehetőségére pedig azt mondta: "akkor forradalmat csinálunk". A kijelentések Lövétei István szerint önmagában még nem tartoznak a gyűlöletbeszéd kategóriába, mivel konkrét felhívás formájában senki ellen nem uszítanak. Bár a politikai kirohanásoknak Lövétei szerint sem ártana egyfajta határt szabni, a kérdés meglehetősen kényes, ez az a terület ugyanis, ahol – mint mondta – a legtágabbnak kell lenniük a szólásszabadság határainak.
Halmai Gábor alkotmányjogász ezzel szemben úgy látja: ha valaki – mint Kerényi is – egy csoport elleni forradalomra, hadseregbe lépésre szólít fel, az nagy valószínűséggel kimeríti az uszítás fogalmát. Utóbbi egyébként nemcsak az Alkotmánybíróság tavaly megsemmisített, szigorítani tervezett gyűlöletbeszéd-tervezete, hanem a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv alapján is bűncselekménynek számít, és akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A rendező felelősségre vonásához az kellene, hogy valaki feljelentse őt a kijelentései miatt. (Magyar Hírlap)


