BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megalkudtak a pénzügyminiszterrel

Kiemelkedő hónapot tud maga mögött a vám- és pénzügyőrség: a szakértői várakozásoknak megfelelően megugrottak a novemberi bevételek, összesen 105 milliárd forint érkezett az államkincstári számlákra. Az év eddigi részében havonta átlagosan 70 milliárd forintot szedett be a testület. November végéig a bevételek megközelítették a 850 milliárdot, ez már most felülmúlja (12 milliárddal) az egész évre tervezett összeget. Ez kedvező a költségvetésnek – összes bevételének közel egyötödét jelenti –, ugyanakkor megnyugtathatja a vámosokat is, hiszen az éves prémiumuk most már biztosan nincs veszélyben. A jutalmat – átlagosan másfél-két havi fizetésüknek megfelelő összeget – differenciáltan kapják meg a pénzügyőrök. Mint arról korábban beszámoltunk, az ősz folyamán váratlanul megváltoztak a kifizetési feltételek, a prémiumot a korábbi évekkel szemben csak januárban utalják a dolgozóknak. Információink szerint azonban Nagy János országos vámparancsnoknak sikerült „megalkudnia” a pénzügyminiszterrel, így a pénz felét előlegként még karácsony előtt megkapják az érintettek.
A jövedéki adóbevételek teszik ki a beszedett összegek túlnyomó részét, ezek már meghaladták a 600 milliárd forintot. Különösen jól alakult az üzemanyagok után fizetendő jövedéki adó: ebből 384 milliárd érkezett a számlákra. Ez is jelzi, hogy beváltak az ország keleti határai mentén szervezett ellenőrzési akciók, ezeknek köszönhetően a térségben megugrott a legálisan forgalmazott üzemanyagok mennyisége. Bár a cigarettacsempészés ellen is egyre határozottabban lépnek fel a hatóságok, ezen a téren kissé elmaradnak az eredmények a várakozásoktól, a tavalyi adójegybevétel 6,8 milliárddal volt magasabb az ideinél.
Regisztrációs adóból viszont többet fizettek be az autósok, mint egy évvel ezelőtt; különösen az elmúlt néhány hónap volt erős, igazolva azt a tételt, hogy az év vége felé nagyobb kedvvel vásárolnak autót a cégek és magánszemélyek. Ezen a címen 56 milliárd forint befizetés érkezett, az egész évre várt összeg több mint 90 százaléka. Egyedül novemberben közel 7,5 milliárdos bevétel keletkezett, ez messze több, mint az előző hónapok átlaga.
A júliustól ismét kivetéses importáfából csaknem 94 milliárdnyi bevétel származott, ebből csak az elmúlt egy hónapban 30 milliárd. Havonta eltérő arányban veszi ki a részét a vám- és pénzügyőrség az áfabevételekből: szeptember ebből a szempontból kiemelkedőnek tekinthető, ebben a hónapban az öszszes áfa 21 százalékát a vámosok szedték be. Ezt követi november 15 százalékos részaránnyal. (BJA)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.