Művészet & érték
Benozzo Gozzoli Háromkirályok vonulása című remeke nem egyetlen festmény, hanem három falat betöltő freskó, s a különlegességét nemcsak a kvalitása adja, hanem a hely is, ahol található. Ez ugyanis nem egy múzeum, hanem a firenzei Medici Riccardi palota kápolnája. Úgy tíz éve jártam ott először, s azóta mindig elmegyek, ha módomban áll Firenzébe látogatni. A pompás épület eredetileg a Medici-család városi palotájaként épült, a dinasztiaalapító Cosimo de’ Medici megbízásából, s ő rendelte meg Gozzolitól 1459-ben a kápolna freskóját, amely a kora reneszánsz egyik legragyogóbb műve lett.
A Mediciek — az akkori Itália legjelentősebb kereskedő- és bankárcsaládja — Firenzét jelentős politikai tényezővé, s egyben kulturális nagyhatalommá tették. Gondoljunk csak bele: ez a freskó a reneszánsz világ legelső városát vezető család magánszentélyének falait díszíti, jó ötszáz éve e család tagjai itt osztották meg kételyeiket, gondolataikat, bánatukat és örömüket egy felettük álló, magasabb instanciával. Gozzoli remekműve azonban alapvetően nem felfelé, az égiek felé irányítja a tekintetet, hanem mintegy kinyitja a kápolna falait, s a freskón keresztül a reneszánsz Toscana színes, élettől duzzadó, evilági pompáját tárja elénk. E szentély a benne tartózkodókat nem elzárta a külvilágtól, hanem épp ellenkezőleg, annak középpontjába helyezte őket. S mégis, a freskó minden tekintetet magához vonzó központi elemének, a háromkirályok, avagy mágusok legfiatalabbjának alakja és ránk szegeződő pillantása magunkba nézésre kényszerít. Szépség, Tudás és Erő testesül meg ebben az ifjúban, s kéri számon rajtunk tetteinket és mulasztásainkat.
A freskó s ez a tekintet már az első találkozáskor mágikus erővel hatott rám, majd gyakran gondoltam arra, milyen jó volna ezt az arcképet valamilyen formában a magaménak tudni. Amikor 2004 decemberében a Szépművészeti Múzeum főigazgatója lettem, az egyik restaurátorműhely félreeső polcán észrevettem ennek a portrénak egy másolatát. Nem szokványos ugyan, hogy múzeumi főigazgatói szobában ne eredeti műtárgyak legyenek, de ezzel az egy képpel kivételt tettem, s ma ott van az íróasztalom közelében.
A képen a fiatal mágus kíséretében az egész akkori Medici-család megtalálható. Így többek között a dinasztia hatalmát megalapozó, akkor már hetvenéves Cosimo de’ Medici, fiai, menye, Lucrezia Tornabuoni (akiről Cosimo azt mondta, hogy ő az egyetlen férfi a családban) s unokája, Lorenzo, a későbbi „il Magnifico”, a reneszánsz művészet majdani legnagyobb világi mecénása. Egyes magyarázatok szerint maga a fiatal mágus is Lorenzo idealizált alakja volna. A valóság az, hogy az akkor épp csak kamaszodó, nem túlzottan jóképű fiú saját arcával szerepel a freskón, mint ahogy maga a festő, Gozzoli is ott van a fiatal mágus kíséretében. S nem egyszerűen jelen van, hanem a fiatal mágushoz hasonlóan kitekint ránk a képből. Okos, fürkésző szempár az övé.
A bibliai események és a hagyományos ábrázolások szerint természetesen az újszülött kis Jézus és anyja, Mária van a történet középpontjában. Ebben a kápolnában az oltárkép – egy másik mester műve – Jézus születését ábrázolja, így Gozzoli freskóján nincs is jelen a Madonna a gyermekkel. Az ábrázolás központi alakjai a fiatal mágus s az őt kísérő Mediciek és embereik pompás serege. Így a freskó a szakrális térben teljesen világi témát mesél el. Ebben ott van a megrendelő, a Medici-család magabiztossága, a büszke tudat, hogy Firenze e családdal – „első polgáraival” – az élén bizonyos értelemben az akkori, új öntudatra ébredő világ középpontjává vált.
Aki ma a kápolnába lép, s magára marad e freskóval, azt érezheti, amit e ház fél évezreddel ezelőtti gazdái: a világ megismerhető, belakható – és gyönyörű. Hosszan lehet nézegetni a számtalan, precízen kidolgozott részletet is: rendkívül elevenek az arcok, Gozzoli számos figurát portrészerű élességgel ábrázolt. Emellett lenyűgöző a tájábrázolás költőisége: ez nem valós táj, ugyanakkor az egész kompozíció, a sziklák és ligetek, várak, udvarházak és klastromok, madarak, narancsfák és ciprusok mégis a létező világ színes, érzéki teljességét vetítik elénk.
Ritka a képzőművészetben ez az összetett hatás: a téma maga, az ábrázolás kvalitása, a hely egyedisége és hitelessége: mindez együtt teszi, hogy a látogató páratlan időutazás részese lehet. Azt hiszem, ez az összetett élmény ad magyarázatot arra, hogy mi varázsolja el újra és újra mindazokat, akik ma a Mediciek egykori kápolnájába betérnek.
