BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Magyar Vizsla igencsak felkeltette az emberek érdeklődését

A Magyar Vizsla nevű kiadványról a lakosság nagyobb része hallott már, és tartalma erősen megosztja a közvéleményt - derül ki a Medián telefonos felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. Az újságról tudomással bírók kétharmada még sosem tartotta a kezében a lapot. A Magyar Vizsla első két száma jelentősen megosztja az olvasóit: fele-fele arányban mondták, hogy szívesen olvasnák a jövőben is, illetve hogy nem kérnek belőle. Ez utóbbi vélemény - érthető módon - a kormánypártok szavazóira jellemző leginkább, míg az ellenzékiek és a parlamenten kívüli pártok szavazói általában kíváncsian várják a további számokat. A Magyar Vizsla igencsak felkeltette az emberek érdeklődését, mert azok közül, akikhez eljutott a lap valamelyik száma, kilenctizednyien beleolvastak, és minden második ember végig is olvasta a cikkeket. A Vizsla-olvasók közel hat tizede elfogultnak tartotta a kiadvány cikkeit, és csak feleennyien mondták azt, hogy tárgyilagosnak találták az írásokat. A Magyar Vizsláról a legalább a nevét ismerők kevesebb mint egynegyede gondolja azt, hogy csupán az emberek, az adófizetők tájékoztatását tűzte ki maga elé, majdnem hattizednyien úgy vélik, a jelenlegi kormány lejáratása a kiadvány legfontosabb célja. (Nol.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.