A Világgazdaság és az UNIQA Biztosító Rt. művészeti sorozata

Chilf Mária sorozata abba a nagyobb halmazba tartozik, amelyhez vonzódom, a „legkedvesebb” bélyegzőt ugyanis egyetlen műfajban se tettem rá valamire. Több mindent szeretek, mindent valami másért. Úgy látszik, a művészetekben nem vagyok monogám. Túl sok minden van, amit még meg kell néznem, el kell olvasnom, amire kíváncsi vagyok, s úgy érzem, hogy ha mindig ugyanahhoz az egyhez ragaszkodnék, akkor kizárnám az életemből a további újdonságokat. A férjem művészettörténész, s amikor tengerpartra megyünk nyaralni, akkor is az egy hétből négy napon a környező múzeumokat nézzük végig – a gyerekekkel együtt.

A kortárs műveket azért is szeretem, mert nem olyan egyszerű ismerkedni velük, mint a lezárt életművekkel. Érdemes ízlelgetni őket. Sokfélét kell nézegetni, aztán szép lassan kialakul, mi áll közel az emberhez. Sokkal nyitottabb minden. Az meg különösen izgalmas lehet, hogy a kortársaink mit mondanak a máról, a mi életünkről. Amikor néhány évvel ezelőtt, az új bankszékház építésekor fölmerült bennünk, hogy mai, modern festményekkel kellene díszíteni a székházat, amely izgalmas módon egyesíti a régi és a mai építészetet, a hagyományt és a modernitást.

Nem az volt az elsődleges célunk, hogy ezt befektetésnek tekintsük, hanem az, hogy a gyűjtemény rólunk, hozzánk szóljon, köze legyen a mi életünkhöz, kultúránkhoz. Olyan legyen, amilyenek mi vagyunk. Olyan nyitott, mint amilyennek mi gondoljuk magunkat, fiatalos, mint amilyen ez a bank, ahol 30 év az átlagéletkor. Nálunk nyitottak a terek, a kollégák nem kis szobácskákban dolgoznak, hanem nagyobb terekben. Azt szerettük volna, hogy ez a nyitottság megjelenjen a gyűjteményben is. Úgy gondoltuk, hogy a kortárs művek sokkal jobban kifejeznek minket, mint ha mondjuk, nagybányai képeket vásároltunk volna – noha én például nagyon szeretem a nagybányaiak festményeit. Itt, magunk körül olyan képeket szerettünk volna látni, amelyekhez közvetlenebbül viszonyulunk, éppen azért, mert kortársaink az alkotóik.

Így aztán a legutóbbi néhány évben olyan gyűjtemény formálódott itt, amelynek a darabjait érdemes többször nézegetni. Lehet, hogy egyik-másik kép nem vált ki mindenkiből tetszést, de nem is ez a lényeg. Egy mai, folyamatosan bővülő-formálódó gyűjteményben lehet olyan mű, amely valakinek tetszik, másnak meg nem. Az a lényeg, hogy mindenki találjon a kollekcióban valami érdekeset. Mai művek vesznek körül minket, s ezek még tudat alatt is formálják az ízlésünket, érdeklődésünket, gondolkodásunkat.

Azt várom a ma élő alkotók műveitől, hogy gondolatokat váltsanak ki belőlem, az vonz leginkább a kortárs színházhoz és az irodalomhoz is, hogy nem szájbarágós. Hagyja, hogy megéljem a hatására a saját gondolataimat. Ez egyfajta párhuzamosság, amely létrejöhet az alkotó és közöttem. A művésznek van valamilyen élménye, gondolatsora, amely engem is gondolatokra ösztökél, olykor provokál. Tehát nem arról van szó, hogy meg akarnám érteni azt, hogy ő mit gondol. Az a lényeges, hogy a műve milyen érzéseket vált ki belőlem, milyen gondolatok jutnak eszembe róla. A hatás az én gondolataimban létezhet: foglalkoztat, visszagondolok rá – így értem, hogy nyitott, nem szájbarágós a kortárs művészet.

Ehhez a beszélgetéshez azért választottam Chilf Mária sorozatát, amely a bank gyűjteményében, a székházban található, mert úgy érzem, hogy ő azon a nyelven beszél, amelyen én is. Illetve én nem beszélem ezt a nyelvet, mert nem vagyok művész, bennem nincs meg az a tehetség, hogy képbe tudnám önteni a gondolataimat. Sokkal inkább arról van szó, hogy az ő nyelve képes belőlem gondolatokat kiváltani.

Chilf Mária képei rendkívül intellektuálisak. Amikor a gyűjteménybe válogattunk képeket, néhány alkotó műtermébe én is elmentem. Chilf Máriánál fogalmazódott meg először ez az egy húron pendülés, már ott megfogott a képek összetettsége, filozofikussága. Ha először megnézi az ember, lát valamit, amire esetleg azt mondja, hogy tetszik. De aztán rájön, hogy mindegyik képnek több rétege van.

Ha elkezdjük lebontani a rétegeket, sajátos világ nyílik ki. A nyulas képnél is első pillantásra nyulat látunk, de azonnal feltűnik, hogy mégis valami más történik. Szokatlan az egész, mert nem a nyúl ugrándozik az erdőben, hanem az erdő, amely az ő természetes közege, ott van a nyúlban. Nem körülötte, hanem belül, mintha a lelkében ott lenne mindaz, ami körülveszi, s ez a világ az ő természetes részévé válik.

Ez a sorozat többi képére is igaz, azokat a dolgokat, amelyek a látvány szerint szokványosan kívül vannak, Chilf Mária belül ábrázolja. Engem megfogott ez a gondolat: a valóságot, azt, amit magunk körül látunk, valójában magunkon, a lényünkön keresztül, azon átszűrve látjuk. Olyannak, ahogyan mi átéljük, amilyen bennünk a valóság. Tehát ez az egész rendkívül szubjektív. Egy másik képén meg mintha felcsavart szőnyeg lenne, de ott is belül jelenik meg a színes gombamező, a külső világ. Elgondolkodhat az ember a külső-belső, az objektum és a szubjektum, az objektív és a szubjektív kapcsolatáról.

-->