Győzike kiszabadította a szellemet a palackból
A tavalyi húsz legnézettebb műsorból kilenc a Győzike-show valamelyik adása volt. A szakértők véleménye megoszlik, hogy a kamerák által kísért roma énekes, Gáspár Győző erősítette-e az előítéleteket, a főszereplő szerint, ha lejáratott valamit egyáltalán, az önmaga volt, nem a cigányság - írja a Népszabadság. A Magyar Köztársaság kultúrtörténeti szimbóluma, hogy Győzike vezette a tavalyi nézettségi listát - nyilatkozta a lapnak György Péter esztéta. Az RTL Klub tavaly februártól decemberig kísérte kamerákkal a Romantic énekesét. A műsort óriási érdeklődés övezte, a legkevésbé nézett adása is 1,65 millió nézőt vonzott, de volt, hogy 2,7 millióan voltak kíváncsiak a műsorra. Ahogyan György Péter idézett mondatából is kiderül, a nagy nézettség nem feltétlenül jelent egyértelmű elfogadottságot is. "Ebben a műsorban vált nyilvánvalóvá, hogy az első kukkolós valóságshow-k kiszabadították a szellemet a palackból" - mondta az esztéta. György Péternek egyetlen elismerő szava volt, a műsor szerinte profin volt megcsinálva. Hivatalosan egyébként vége a show-nak, ám az RTL Klub hajlana a folytatásra. (Nol.hu)


