Gyurcsány Ferenc mulat a Fidesz javaslatain
Gyurcsány Ferenc szerint mulatságosak a Fidesz legutóbbi javaslatai. A miniszterelnök egy tegnapi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva minősítette így a legnagyobb ellenzéki párt szociálpolitikát érintő felvetéseit. Mint ismert, a Fidesz elnöke korábban bejelentette, 10 százalékpontos tb-járulék-csökkentésre készül a párt kormányra kerülése esetén. Ez pénzügyminisztériumi számítások szerint 650 milliárdos bevételkiesést okoz.
A napokban pedig azt közölte Orbán Viktor, hogy 14. havi nyugdíjat fizetnének, s a három éven aluliak és a 65 év felettiek bizonyos gyógyszereit ingyenessé tennék. Gyurcsány Ferenc szerint ezek az ötletek 400 milliárdos többletkiadást jelentenek. A választás hevében megfogalmazott, megalapozatlan, tévútra vezető javaslatokról van szó, mondta. A választás nem ígéretverseny – tette hozzá –, nem lehet a nemzeti jövedelem öt százalékát egy hét alatt elígérni.
A kormányfő az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság vezetőivel folytatott tárgyalását követően találkozott a sajtó képviselőivel. Felkészült szakmai csapatként jellemezte a szervezetet, amely mindig is távol tartotta magát a politikától. A többlépcsős nyugdíjkorrekciós program kidolgozásában is jelentős szerepet vállaltak, felmérték, hol vannak feszültségek a rendszerben, és javaslatokat tettek ezek oldására – mondta a miniszterelnök. Mint hozzátette: nagy a felelőssége a szakembereknek, hiszen több évtizedre szóló változásokat alapoznak meg döntéseikkel. (VG)


