Impozáns Csernus-retrospektív
A mai magyar képzőművészet legjelentősebb élő alkotójának, Csernus Tibornak rendezett retrospektív kiállítást a budapesti Kogart ház. Párizs legismertebb magyar művésze, aki 1964 óta legfeljebb csak „látogatóba” érkezik hazánkba, ez idáig mereven elzárkózott a honi műintézmények hasonló felkérései elől. Így nem kis elismerésnek és megtiszteltetésnek számít, hogy Csernus első magyarországi életmű-kiállítását a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány rendezhette meg, igaz, tegyük hozzá: ez minden bizonnyal az alapítvány neves művészettörténész-kurátorának, Hegyi Lórándnak is köszönhető.
A kortárs magyar művészet doyenjét egy kávéház szalvétarajzokkal babráló pincértanulójaként fedezte fel későbbi mestere, Bernáth Aurél. A tehetséges felszolgáló ma – kortársai között talán egyedüliként – a magyar műkedvelő közönség osztatlan elismerését, mi több, csodálatát élvezi. Művészetében a sajátos virtuóz festőiség – ha tetszik, modorosság –, valamint a valóság meghökkentően életszerű ábrázolása között feszülő stílus iskolateremtő. Nemcsak Magyarországon, hanem világszerte komoly elismerésnek örvend. Világsikere példaértékű, sőt: idehaza már-már legendás. Éppen ezért óriási jelentőségű, hogy a fél évszázados életmű legjava most együtt látható az Andrássy úti palotában. A tárlat valóban impozáns: a szürnaturalista Modellezőktől a „caravaggiesque” életképeken és a Szajha útján át a legfrissebb munkákig a festő minden jelentősebb korszakával képviselteti magát a ház három szintjét betöltő reprezentatív kiállításon. A tárlat további érdekességeket is tartogat. A bemutatott 87 alkotás közel fele ismeretlen a hazai közönség számára: ezek francia magángyűjteményekből, valamint két patinás párizsi galériából, a Claude Bernard-tól és a Galerie Patrice Triganótól érkeztek a kiállításra. A kivételes élményt nyújtó olajképek mellett a látogató Csernus Tibor illusztrációs tevékenységének több kivételes darabjával is találkozhat. Közöttük olyan jelentős munkákkal, mint például József Attila Hazám című kötetének litográfiáival vagy Juhász Ferenc Harc a fehér báránnyal című munkájához készült rajzaival. (Eleven hús – Csernus Tibor retrospektív kiállítása. Kogart ház, Budapest VI. ker., Andrássy út 112. A tárlat 2006. március 12-ig látható, további információk: www.kogart.hu.)


