Lendvai Ildikó: "Majdhogynem álszakállt kell ragasztani?"
Sólyom László az Országgyűlés tavaszi ülésszakával kapcsolatos kérdésekről folytatott megbeszélést Orbán Viktorral - közölte a Hirado.hu-n olvasható összefoglaló szerint a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke. Arra a felvetésre, hogy a találkozóra miért a sajtónyilvánosság mellőzésével került sor, Wéber Ferenc elmondta: az államfőnek az elmúlt hónapokban több olyan hivatalos találkozója is volt - például a miniszterelnökkel, illetve különböző miniszterekkel -, amely nem kapott sajtónyilvánosságot. A Népszabadság keddi számában megjelent hír szerint Sólyom László szombaton a Sándor-palotában fogadta a Fidesz elnökét, akivel a tavaszi jogalkotói munkáról folytatott megbeszélést. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a Nap-Keltében arra az újságírói kérdésre, hogyan kommentálja a pártelnök és a köztársasági elnök találkozóját, úgy válaszolt: "Nem tudom, hogy lehet-e kommentálni, én őszintén szólva a dolog titkosságát nem értem. Ha a köztársasági elnök és egy nagy magyar párt elnöke úgy gondolja, hogy ők konzultálni akarnak a jogalkotásról, és nyilván akkor elnök úr más pártok elnökeivel is konzultál, ebben én nem tartok kivetnivalót. De mi a fene ebben ez a nagy titok, hogy majdhogynem álszakállt kell ragasztani?" (Hirado.hu)


