Reform? Óriási mennyiségű törvényt készítenek elő...
A miniszterelnöki kabinetben folyik az a munka, amely az államháztartási reform bizonyos lépéseit a választások utánra előkészíti – állították a Világgazdaságnak kormányzati politikusok. Több mint száz törvény előkészítése folyik azzal, hogy egy esetleges szocialista választási győzelem után szinte azonnal neki lehessen kezdeni a jogszabályok megalkotásához. Azokat már az új parlament el is fogadhatná, s az év második felében „működhetnének” is. Ezek tartalmáról azonban még szinte semmit nem tudni.
Készül egy csomag az államigazgatás, az államszervezet átalakításáról, ennek alapanyaga lehet a központi közigazgatási reform kidolgozásáért felelős kormánybiztos által készített javaslat. Bár ez az egyetlen kézzel fogható terv ma, ám hogy ebből mit emelnek be az előkészítés során, s végül majd mit fogad el a politika tavasszal a kormányalakítás folyamatában, ma még nem megjósolható. A végeredmény függ majd attól is, hogy „tiszta” kormányzati többség jön-e létre vagy koalíciós kormányzás, illetve milyen többség alakul ki, mi történjen a kétharmados ügyekkel.
A másik csomag az egészségüggyel foglalkozik, erről Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta: első lépésben váljék ténylegesen biztosítási alapúvá a rendszer ezzel az egy biztosítóval, s majd négy-öt év működési tapasztalata után lehet elgondolkozni azon, hogy „akarunk-e több biztosítót beengedi az egészségügybe”. Mint ismert, a szocialisták jelenlegi koalíciós partnere viszont azt rögzítette választási programjában, hogy céljuk a több-biztosítós rendszer megteremtése. A harmadik készülő csomag a hírek szerint a közigazgatás-közszolgáltatások felülvizsgálata lenne. Más információink szerint viszont már kidolgozott reformtervek állnak rendelkezésre a szocialista oldalon az államszervezet, az önkormányzatok, az oktatás és az egészségügy területén.
A kormányfő egyre inkább a reformok kivitelezése mellett foglal állást. „Nem leszek hajlandó kormányt alakítani, amíg a kormánypárti frakciók alá nem írják azokat a törvénytervezeteket”, amelyek az átalakításokat szolgálják – ez ügyben így szokott fogalmazni Gyurcsány Ferenc. Kihívója, Orbán Viktor pedig azt állítja, hogy a gazdasági növekedés „relatív alacsony” volta miatt nem is lehet hozzákezdeni a reformokhoz. A Fidesz elnöke szerint az egészségügy szervezeti-irányítási rendszerét is át kell alakítani, de ez csak a reform előfeltétele, ezt megelőzően „először sok-sok pénzt kell adni az ágazatnak”. A takarékos intézkedésekkel Orbán Viktor is egyetért, de szerinte a megszorítást hangsúlyozó gazdaságpolitika a mostani növekedést is visszafogná.
Tény ezek mellett az, hogy ma úgy tűnik, a reformok tartalmi elemeivel nem kampányol egyik párt sem. A reform ellentételeként felhozott megszorítások vagy elbocsátások ugyanis „nem igazán” kampánybarát témák. (TE)


