Szakrális terek
A modern finn templomépítészet egyedülálló jelenség, az utóbbi ötven évben rendkívül sok templom épült Finnországban, jó részük építészeti verseny eredményeként. A körülbelül 200, a második világháború után épített templom közül most 12 épülettel ismerkedhetünk a Szakrális terek című kiállításon a Budapest Galériában, ahol Jari Jetsonen fotóművész képein kívül rajzok és makettek is nézegethetők. Ezek között található a Timo és Tuomo Suomalainen által 1968–1969-ben tervezett, teljes egészében egy szikla belsejébe épített Temppeliaukio sziklatemplom is, amely mára Helsinki egyik kiemelkedő nevezetessége lett. Ahogy itt is, úgy több másik templomról szintén elmondható, hogy a modern finn templomépítészet legsajátosabb jellemzője a fény és a tér finom kölcsönhatása, míg másik fontos témája a természetközeliség. Az ornamentika helyett ezek a jellegzetességek adják a modern finn templom hangulatát. (Szakrális terek – modern finn templomépítészeti kiállítás a Budapest Galériában, Budapest V. ker., Szabadsajtó u. 5. A tárlat február 19-ig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között.)


