BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzleti lehetőségek a határon túl

Az interregionális programokba való bekapcsolódás lehetőségei a kis- és középvállalatok számára a témája a Joint Venture Szövetség (JVSZ) által január 30-án Budapesten megrendezendő konferenciának, amelyen számos megközelítésben adnak konkrét információkat a felkért előadók. Olyan témákat érintenek, mint az EU és más nemzetközi regionális források igénybevételének lehetőségei; a kis- és középvállalatok számára megnyíló banki konstrukciók; a határon túli partnerkapcsolatok fejlesztésének különböző módjai; a munkahelyteremtés és tőkevonzás érdekében való együttes fellépés; a régiós keretekben megvalósuló befektetések hatékonysága; a régiók gazdasági fejlődését előmozdító infrastruktúra fejlesztése. Az egynapos – angol és német szinkrontolmácsolással is minél szélesebb kör számára kínált – tanácskozáson emellett áttekintik az eddig benyújtott pályázatok gyakorlati tapasztalatait, a különböző kezdeményezések és tervek régiós szintű felkarolásának módjait s azokat a módszereket, amelyekkel el lehet érni, hogy a jó ötletek ne haljanak el – sorolta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával, s szakmai partnerként az osztrák nagykövetség kereskedelmi osztályának bevonásával létrejövő tanácskozás főbb kérdésköreit lapunknak Szili Márta, a JVSZ ügyvezetője. Ez utóbbira magyarázat az is, hogy a célok között szerepel egy-egy együttműködési térség – a magyar–osztrák, a magyar–szlovén és a magyar–román határ menti régió – behatóbb elemezése is. E régiók és a benne rejlő lehetőségek példaként szolgálhatnának más térségek számára is, ezért a résztvevők köre nem korlátozódik a fenti régiókra.

A tanácskozás kiindulópontja az volt, hogy ahhoz, hogy a vállalatok minél hatékonyabban éljenek az EU-tagság adta előnyökkel, minden lehetséges eszközzel erősíteni kell a számukra még kevésbé természetes, de jövőjük szempontjából elengedhetetlenül fontos regionális gondolkodást, annak elméleti és gyakorlati oldalát egyaránt – vázolta a hátteret Szili Márta. Úgy véljük, egyértelművé kell tenni, hogy a vállalatok növekedésének kulcsa abban rejlik, mennyire képesek és készek az uniós elvek szerint a határokon átlépő régiók keretei között gondolkodni, és működésüket ennek megfelelően kiterjeszteni. Fontosnak tartjuk a jó példák ismertté válását, elterjedését is.

Nem véletlen, hogy a Joint Venture Szövetség vállalta fel a konferencia megrendezését. A szövetség ugyanis 20 éves fennállása során folyamatosan törekedett arra, hogy tagvállalatai és a hozzájuk kapcsolódó szélesebb vállalati kör számára a legaktuálisabb és leginkább igényelt információkat közvetítse. Mindehhez az ügyvezető hozzáfűzte: kétségtelen, hogy napjainkban továbbra is az Európai Unióhoz való csatlakozásunkból adódó új ismeretek befogadása adja a legfontosabb feladatokat a vállalatok széles köre, különösen a kis- és középvállalatok számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.