Kerékpárutak épülnek országszerte munkatársunktól
A regionális fejlesztés operatív program (rop) több mint kétmilliárd forinttal támogatja a magyarországi kerékpárutak létesítését, így az idén az országban sokfelé kezdődnek ilyen beruházások. A pályázaton nyert pénzből és önerőből körülbelül 50 kilométer kerékpárút épülhet Magyarországon, az új szakaszok zömében az EuroVelo hálózathoz tartoznak majd.
A hálózat részeként 12 út épül, ezek célja, hogy behálózzák Európát, összekössék az országokat és a nagyobb városokat, illetve elősegítsék a kerékpáros turizmus fejlődését. Ezekből kettő halad keresztül Magyarországon. Az egyik 6000 kilométer hosszú és a norvégiai Nordkapptől Athénig vezet, öszszekötve Kelet-Európa legérdekesebb régióit is. A hazánkon áthaladó, közel 400 kilométer hosszú szakaszon a Bodrog és a Tisza mentén vezető kis forgalmú utakon és jó burkolatú gátakon biztonságosan lehet kerékpározni, de a nagyobb városokon átvezető útszakaszokat még ki kell építeni. A fejlesztéseket a rop összesen 888 millió forinttal támogatja. Csongrádon egy 6,6 kilométer hosszú kerékpárutat építenek, Szentesen pedig 156 milliót fordíthatnak kerékpárutakra, így ezek a városok is kapcsolódhatnak a hálózathoz. A Tisza-tó bal partján 13,7 kilométer hosszú utat építenek, ez várhatóan 10 ezerrel növelheti a vendégéjszakák számát a régióban. Hamarosan elkészül a Kisar és Olcsvaapáti közötti szakasz is.


