Földbe döngölték az Opus részvényeit, nagyot esett a 4iG és az MBH Bank árfolyama is – a nap nyertese a forint
Jól indult a nap, ám végül elfogyott a lendület a pesti tőzsdén, amely nagyrészt az európai börzékkel együtt mozgott hétfőn. Tőlünk nyugatabbra ugyanakkor zömében szerény mértékű emelkedéssel nyugtázták a napot a vezető indexek, a BUX viszont félszázalékos mínuszban végzett. A forint ugyanakkor remekelt a hét első kereskedési napján.

A Budapesti Értéktőzsde fő részvénykosara, a BUX 133 168 pontra ereszkedett a kereskedés végére, a hazai részvénypiac forgalma átlagosnak tekinthető, közel 25 milliárd forint volt.
A magyar blue chipek közül a Mol húzta le az indexet, az olajtársaság papírjai 1,4 százalékkal 4042 forintig estek vissza.
Az OTP részvényei 0,3 százalékkal 41 730 forintra kapaszkodtak fel, a Richter 0,2 százalékkal, 13 020 forintig emelkedett, a Magyar Telekom árfolyama szintén 0,2 százalékkal 2496 forintig került feljebb.
Az MBH Bank részvényei 5,1 százalékos zuhanással reagáltak arra, hogy a bank közgyűlésén az eredeti tervekkel szemben arról született döntés, hogy idén mégsem fizet osztalékot a társaság. A 4iG részvényeit 7,5 százalékkal ütötték lejjebb, az ugyancsak politikai papírnak tekintett Opus pedig a nap legnagyobb veszteseként 11 százalékos zuhanást szenvedett el.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint számára lendületesen indult a hét, a hazai pénz jelentős mértékben erősödni tudott a főbb devizákhoz képest. Az iráni háború lezárására irányuló tárgyalásokhoz fűzött remények mellett a befektetők a jegybank keddi kamatdöntésére és üzeneteire is figyelnek majd, miközben a leendő kormányfő, Magyar Péter az uniós források hazahozataláról tárgyal a héten Brüsszelben.
Az euró jegyzése 366 forint közeléből a 363-as szintig ereszkedett a nap folyamán, a tőzsdezáráskor ennél valamivel feljebb, 364,1 forinton állt a kurzus. Ez 0,35 százalékos javulás a magyar pénz számára.
A dollárhoz képest fél százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz, a keresztárfolyam 310,5 forintnál jár délután öt óra után.
A régiós pénzekkel összevetve is jó teljesítményt mutatott ma a forint. A cseh korona 0,3 százalékkal, a lengyel zloty 0,45 százalékkal kerül kevesebbe.



