BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korábban soha nem látott mélyrepülésből húzták vissza a fapadost, de megint kihagy a motor

Hétfő délelőtt felkelt a parkettről a múlt héten kiütött Wizz Air, de délután visszazuhant a historikus mélypontok közelébe. Nem csak Londonban kereskedhető a fapados légitársaság papírja, de a külföldi részvényekre szakosodott forintos BÉTa piacon is. Ahol napok óta élénk forgalommal adják és veszik.

A múlt heti mélyrepülés után, melynek során a külföldi részvények forintos piacán, a BÉTán pénteken történelmi minimumot ért el az árfolyam 3580 forintnál, ma felfelé indult a Wizz Air. A fapados légitársaság részvénye közel 50 millió forintos forgalommal majd 3 százalékot pattant. Annak ellenére is, hogy emelkednek az olajárak, és a pakisztáni tárgyalások elakadtak. Az emelkedés többször is 3700 forint közelében fulladt ki, majd a délutáni amerikai tőzsdenyitásra meredek zuhanásba kezdett, s 3600 forintig zuhant. Ekkor a forgalom már a 100 millió forintot közelítette.

fapados légitársaság
Felfelé kapaszkodik a fapados légitársaság / Fotó: Felix Tchvertkin / Shutterstock

Ütést váltott a két fapados légitársaság

A múlt héten negyedmilliárdos forgalommal öntötték a máskor csendes BÉTa piacon a Wizz Air részvényét a pesti parkett forintos kereskedésében. A háttérben a részvény londoni csúszása állt: a versenytárs Ryanair vezérének baljós nyilatkozata lökte lejtőre a fapados légitársaságot. Michael O’Leary azt találta mondani:

Ha az olaj ára ezen a szinten marad, októberben vagy novemberben két-három európai légitársaság is csődbe mehet, mint például a Wizz Air, amely be akar perelni, de nem lesz elég ideje rá, és az Air Baltic. Ez jó dolog az üzletünk szempontjából, mert kevesebb lesz a versenytárs.

Amire a Wizz Air hivatalos választ küldött:

Michael O’Leary nemrégiben a Wizz Air pénzügyi kilátásairól tett kijelentései egyértelműen valótlanok és hamisak.

Kiemelték: 

  • a Wizz Air pénzügyi helyzete stabil, jelentős likviditással rendelkezik, repülőgépeit 18 hónappal előre finanszírozza, ezért a lehetőségért pedig a pénzügyi szolgáltatók erős versenyt folytatnak; 
  • a stabilitást mutatja az is, hogy a Wizz Air régóta fennálló kapcsolatokat ápol vezető lízingcégekkel és gyártókkal, és flottastratégiáját továbbra is zavartalanul hajtja végre;
  • a Wizz Air a többi légitársasághoz képest nagyobb mértékben biztosította már korábban opciós ügyletekkel kerozinszükséglete jelentős részét, így a gyorsan változó üzemanyagárakkal szemben is védve van. 

 

Még a mostani helyzetben is feltűnően olcsó

Idén korábban 

előfordult, hogy elszakadt egymástól a budapesti és a londoni kereskedés. 

Ez azzal magyarázható, hogy az iráni konfliktus kirobbanása előtt nem sokkal, februárban a Concorde elemzője a BÉTa piacon 20 fontos (körülbelül 8920 forint) célárat adott meg egyéves távlaton, vételi ajánlással. A pesti parketten többször is tépték a forintos Wizz Airt, hiszen a célárhoz képest még az iráni konfliktus árnyékában is feltűnően olcsó a papír négyezer forint alatti árfolyamon.   

Délutánra kifulladt az emelkedés 

Ahogy a múlt heti historikus zuhanásban, úgy a mai visszakapaszkodásban is együtt mozgott a londoni és a budapesti jegyzés. Hétfőn kora délután azonban Londonban csúnyán beadták a részvényt, s bő 1 százalékot esett a kurzus.

Az amerikai tőzsdenyitásra a pesti parketten is zuhanórepülésbe kapcsolt a papír, s percek alatt 100 forintot esett, visszatérve a pénteki historikus mélypontok közelébe. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.