BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már hazája is Von der Leyen ellen fordult: kicsavarnák a kezéből a hatalmat, és ezért Brüsszelt is felforgatnák – véget ér az uniós túlkapások kora?

Zárt ajtók mögött készül a politikai összecsapás, amely alapjaiban rengetheti meg az EU működését. A német konzervatívok 27 pontos követeléslistával állnak elő.

Egyre élesebb konfliktus bontakozik ki Berlin és Brüsszel között: a német konzervatívok ultimátumot adtak az Európai Bizottság elnökének. Szerintük túl sok a szabály, túl nagy a hatalom – és most konkrét lépéseket követelnek ennek visszavágására.

november Ursula von der Leyen német
Zárt ajtók mögött készül a politikai összecsapás a német CDU és Von der Leyen között, amely alapjaiban rengetheti meg az EU működését / Fotó: AFP

Kemény politikai ütközet körvonalazódik Berlinben, ahol a német keresztény-konzervatívok (CDU) hétfőn zárt ajtók mögött készülnek szembesíteni Ursula von der Leyent Brüsszel túlkapásaival a tagállamokkal szemben.

A CDU parlamenti csoportja egy 27 pontos stratégiai dokumentumot készített elő, amely a Politico szerint nem apró módosításokról szól, hanem az EU működésének mély átalakításáról.

Az egyik legkeményebb javaslat egy olyan felügyeleti szerv létrehozása, amely vétójoggal rendelkezne az Európai Bizottság új jogszabályai felett.

Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a bizottság jogalkotási kezdeményezéseit egy külső testület blokkolhatná – ami az EU jelenlegi intézményi rendszerében radikális változtatásnak számítana. A javaslatok között ráadásul az is szerepel, hogy az uniós intézmények csökkentsék saját hatásköreiket, valamint a személyi állományukat is. Ez jelentősen átalakítaná az erőviszonyokat a központi szervek és a tagállamok között.

A konfliktus különösen éles, mert Friedrich Merz és Von der Leyen politikailag ugyanahhoz az európai pártcsaládhoz tartoznak. Korábban gyakran egyetértettek a versenyképesség javításának és a bürokrácia csökkentésének szükségességében. Most azonban a német oldalon egyre nagyobb a türelmetlenség.

Kimondta Ursula von der Leyen, amit eddig tagadtak? Brüsszel beismerte a politikai nyomásgyakorlást

Dömötör Csaba szerint egyértelmű összefüggést ismert el Ursula von der Leyen az uniós források visszatartása és a magyar választás között. A fideszes politikus úgy értelmezte a bizottsági elnök nyilatkozatát, hogy a 17 milliárd eurónyi befagyasztott pénz gazdasági hatásai a szavazói döntésekben is megjelentek. A kérdés most az, hogy az új kormány milyen feltételek mellett tudja megszerezni ezeket a forrásokat.

Németország belerokkant a brüsszeli nyomásba

Merz helyzete sem egyszerű. A német gazdaság gyengélkedik, a 2026-os növekedési előrejelzést a kormány nemrég a felére vágta. A reformok otthon akadoznak, részben a szociáldemokrata koalíciós partner miatt, így a kancellár egyre inkább Brüsszelre irányítja a kritikát.

Egy korábbi üzleti rendezvényen Merz nem fogta vissza magát: az Európai Bizottságot egy folyamatosan működő gépezethez hasonlította, amelyet szerinte „meg kell akasztani, mielőtt az mindenkit bedarál”.

A korábbi tervezetek még ennél is tovább mentek volna: felmerült, hogy a tagállamok költségvetési befizetéseit azzal kössék össze, mennyire sikerül a bizottságnak csökkentenie a szabályozást. 

Ez az ötlet végül kikerült a dokumentumból, vélhetően túl radikálisnak bizonyult.

A bizottság közben próbál lépéseket tenni. Nemrég több, úgynevezett omnibuszcsomagot is előterjesztett, amelyek célja a meglévő szabályok egyszerűsítése, különösen a zöldátállást érintő területeken. A német konzervatívok szerint azonban ezek az intézkedések sem elég gyorsak, sem elég átfogóak.

Von der Leyen korábban visszautasította Brüsszel felelősségét a német visszaesésben. Szerinte a tagállamok is hibásak, mert gyakran saját jogszabályaikkal terhelik túl az uniós kereteket.

A mostani vita így túlmutat egy egyszerű politikai nézetkülönbségen. Most kiderülhet, hogy merre halad tovább az Európai Unió:

  • erősebb központi irányítás felé,
  • vagy inkább visszaad hatásköröket a tagállamoknak.

A hétfői találkozó nem dönt el mindent, de világossá teszi, hogy a feszültség már nem a háttérben zajlik.

Ursula von der Leyen máris Magyarországra küldte a legfontosabb emberét: most dől el az uniós pénzek sorsa – erre akarja költeni Magyar Péter

Az Európai Bizottság delegációja már ma megkezdi az egyeztetéseket Budapesten. Magyar Péter szerint az időkeret szűk, ezért gyors előrelépésre van szükség a Brüsszellel folytatott tárgyalásokon.

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.